100 éves a Vácegresi Gyülekezet

2046
A jubiláló gyülekezet tagjai

Október 19-én egész napos ünnepséget tartott a Vácegresi Gyülekezet. Papp János egyházelnök, igével szolgált a délelőtti Hálaadó istentiszteleten, ahol nem csak az elmúlt egy évet köszönhették meg az Úrnak a testvérek, hanem hálát adhattak az eltelt százért is: 1914-ben alakult meg a helyi baptista közösség, az akkor még Zsidó nevet viselő településen.

A valaha itt szolgáló lelkipásztorok visszaemlékezéseit, a fúvószenekari és énekkari szolgálatok tarkították. A közös ebéd alatt alkalom nyílt a személyes üdvözlésekre is, délutánra pedig tiszteletét tette minden meghívott vendég, és talpalatnyi szabad hely sem maradt a közelmúltban felújított imaházban. Nagy szeretettel fogadta mindenki az ünnepi istentiszteleten a fotóillusztrációval ellátott történelmi áttekintést.

Dr. Fazekas László igehirdetése után Sellyei Imre köszöntötte az itt szolgált lelkipásztorokat: Lukács Gyula ügyintézőt (1988-1989), Dr. Fazekas Lászlót (1989-1990), Petrik Ádámot (1990-1995) kit felesége Petrik Ádámné képviselt, Lovas Andrást (1995-2004), elhunyt Révész Benjámin ügyintézőt (2004), Várady Endrét (2004-2013), Kapitány Zsolt ügyintézőt (2013), és az innen induló id.Drenyovszki Pált, és Drenyovszki Lászlót, akik közül mindenki, aki tehette elmondta bizonyságtételét az itt töltött szolgálatról. Isten jelenléte kísérte az egész napot, melyet izgalommal és sok készülődéssel várt a gyülekezet.

Az együtt töltött idő és a sok közös munka még jobban egybekovácsolta a közösséget, és így hálás szívvel, együttes erővel kezdi meg a Vácegresi Gyülekezet a következő 500 évet.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!