Jubileumi hálaadó istentiszteletre gyűlt össze Mátészalkán a környék testvérisége, valamint a meghívott korábbi lelkipásztorok és innen elkerült gyülekezeti tagok. A körzet fennállásának 100. évfordulóját ünnepeltük 2024. augusztus 25-én.
A mai napig a körzet birtokában lévő jegyzőkönyv szerint 1924. szeptember 3-án döntöttek úgy elődeink, hogy Mátészalka központtal különálló körzetként fognak működni. A nap mottója a Zsoltárok 33,21 alapján:
„Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk.”
Az egész napos együttlét két istentisztelettel, korábbi lelkipásztorok igehirdetésével, közte közös ebéddel telt. Dóczi Ákos testvér a Róm 1,1–7 alapján a kiváltságos küldetésünkre, a változás szükségességére és a hitből fakadó engedelmességre helyezte a hangsúlyt.
Vendégünk volt még Huszta Csaba, korábbi pásztorunk, Mészáros Kornél, aki édesapja, korábbi pásztorunk révén szintén kötődik a körzethez.
Takács Zoltán az 1Pt 2,24–25 alapján a személyes bizonyságtétele mellett kiemelte, hogy a láthatatlan Isten a tagok életében érzékelhetővé válik. Jézus ma is megszólít minket, aki az Alfa és az Ómega, a múlt és a jövő.
A sok szívből jövő áldás, jókívánság közül kettő:
„Ha a Jóistent befogadod a szívedbe, mindened meglesz” – dr. Hanusi Péter polgármester
„A 100 év mérföldkő, nem célállomás” – Nagy György, a Mátészalkai Kertvárosi Gyülekezet lelkipásztora
A nap hangulatát, a testvéri szeretet, a találkozás örömét jól visszatükrözik a fotók.