Július 2-án, vasárnap Nyírmártonfalván a baptista gyülekezet létrejöttének 100 éves jubileumi ünnepét tartották a helyi Művelődési ház nagytermében.

A jubileumi istentiszteleten jelen lévők, meghívott szolgálattevők,
lelkipásztor házaspárok egy része

A nagy jelentőségű rendezvény megnyitó gondolatait Balogh Antalné Judit fejezte ki. Id. Filemon Mihály gyülekezeti elöljáró ismertette a megtett út lényeges eseményeit. Filemon Zsolt Budapest Csepelen szolgáló lelkipásztor igehirdetésében aktuális üzenettel tekintett a múlt eseményeire, a jelenben reménységet ébresztve a jövőre tekintésre. Varga Boldizsár korábbi lelkipásztor feleségével együtt meghatódottan emlékezett költői módon: „Csodákra emlékezni jó…” Sinka Csaba előd lelkipásztor Székesfehérvárról érkezve köszöntötte a jubiláló gyülekezetet, majd Bacsó János lelkipásztor szólt emlékezve rövid szolgálati éveire. A helyi református lelkész Nagy Norbert Adrián szólt az évek során ismert krízishelyzetekről, rámutatva korunk közös nagy missziós hitébresztő lehetőségeire. Ifj. Filemon Mihály mint a település polgármestere a békességre törekvő és aggódásoktól mentes életmód fontosságát hangsúlyozta, értékelve a településen működő egyházközösségek harmóniáját. A Budafokról és Egerszólátról érkezett zenés-énekes csoportok felváltva végeztek lelkes szolgálatot, közös éneklést is vezényelve. Az ünnepélyes alkalmat Péter István nyugdíjas lelkipásztor vezette, aki Békésről érkezett.

A következő száz évre reménységgel tekintett a népes ünneplő közösség a bőségesen terített szeretetvendégségben. Legyen Isten áldása a település összlakosságán minden körülmények között, tapasztalva a baptista gyülekezet békességben és szeretetben való működését!

Szász Ferenc

(Fotó: Farkas János)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!