Bancsi József testvér 1906. augusztus 26.-án született Ilk községben Virágh János és Illés Júlianna gyermekeként. Ekkor kapta a Virágh József nevet, és megkeresztelték katolikus szertartás szerint.
Az I. Világháború alatt édesanyja meghalt, apja pedig a katonai szolgálat után nagyon elszegényedett, ezért Ilkről elhozta őt apai nagynénje hogy Nagyvarsányban neveljék tovább. A Bancsi család 1916-ban, azaz 10 évesen fogadta örökben – mivel nem volt saját gyermekük – és így kapta meg a Bancsi József nevet.
Nevelőszüleinél gyerekként először csak a ház körüli munkában segédkezett, ám 12 évesen már a férfiakkal együtt dolgozott a mezőn!
Fiatalemberként sokfelé dolgozott, kubikos munkára is járt és nagyon könnyen barátkozott. Nagyon éles észjárású, pontos és gyors fejszámoló volt, nagyon jó kereskedő vénával rendelkezett, és mindig gyarapította a rendelkezésére álló pénzeszközeit. Tiszteletben álló személy volt, mert a munkában mindig élen járt, elismerte, bátorította embertársait, szívesen segített ahol kellett, és becsületes ember hírében állt!
1928-ban megismert egy számára új vallást a baptizmust, majd később a bibliai igazságokat felismerve bemerítkezett és az egyház tagja lett. A faluban jól ismerték és hite gyakorlása közben megismerkedett egy számára kedves lánnyal, Tóth Margittal, akivel 1930-ban házasságot kötött.
Mivel földművesként dolgozott, kijutott számára a jóból, szépből, de a rosszból és nélkülözésből is. Négy gyermeket nevelt fe; három lányt és egy fiút. Két lánya Magyarországon él, egy lánya és egy fia Kanadába disszidált. Bancsi József túlélte a második világháborút, az azt követő gazdasági nehézségeket, a forradalmat, a kollektivizálást – mikor is a TSZ megalakulásakor oda kellett adni mindazokat a termelőeszközöket, amiket verejtékes munkával szerzett meg (földek, állatok, szekér, eke, vetőgép stb). Ez különösen érzékenyen érintette, mivel csak egy nevelt gyerek volt nem rendelkezett induló háttérrel, tehát a többszörösen nehéz munka gyümölcsét vették el!
A megalakult TSZ-nek tagja volt s ott főleg fizikai, földműves munkát végzett, valamint háztáji munkával foglalkozott; bikákat hizlalt és eladta az Állatforgalmi húsipari vállalatnak. Ebben az időben történt hogy 50 éves korában egy alkalommal, mikor mérlegelni vitt egy 5 mázsás állatot, az megvadult és őreá támadt. Elesett, a bika rárontott, döfködte, rátérdelt, de nem remélhetett segítséget, mert egyedül volt! Egy az állami gyümölcsösbe tartó „Csepel” teherautó sofőrje azonban észrevette, hogy egy ember nagy bajban van, autójával odasietett és letolta róla a megvadult bikát. A Fehérgyarmati kórház sebészorvosa és stábja csak nagy nehézségek árán tudta életét megmenteni.
1966-ban nyugdíjas lett, de mivel jó fizikuma megengedte, otthon a háztájiban tevékenykedett! Felnevelt négy gyermeket, van öt unokája, nyolc dédunokája és két ükunokája. Haláláig legidősebb lányánál lakott, aki szeretettel gondozta, ápolta. Hívő emberként gondviselésnek tartotta mindazt amit túlélt, megélt s azt hogy majd 107 évet élhetett. Mindig a mértékletességre törekedett, evésben és ivásban egyaránt.
Nem gyakorolta a tömény italok fogyasztását, de elfogadta Pál apostol szavait: „Élj egy kevés borral”
Mindig figyelemmel kísérte a politika alakulását, gyakran hallgatott rádiót és 104 évesen még szemüveg nélkül olvasta a napilapokat.
Rendszeresen, szinte kivétel nélkül szavazatával kinyilvánította véleményét, az országos és az önkormányzati választások alkalmával! Bízott az emberekben és hitte, hogy a a tőlük telhető legjobban dolgoznak és tesznek szűkebb közösségükért és erejükön felül az ország felemelkedéséért: „Odaadással és összefogással lehet nagy dolgokat véghezvinni!”