110 éves az európai baptisták szövetsége

2476
Az 1989-es budapesti konferencia zárórendezvényének világsajtót bejáró, ikonikus képe

Az európai baptista misszió a múlt század elején feladatának érezte, hogy létrehívja a kontinens valamennyi baptistát tömörítő szövetségét. Európa országainak baptista küldötteit a német baptisták hívták meg Berlinbe, ahol 1907-ben már tíz baptista gyülekezetben 4000 gyülekezeti tagot számláltak. A 15 európai államból részt vevő 1218 hivatalos küldött között a magyar képviselők nagy tiszteletben részesültek. Ekkor valamennyi ország között hazánkban terjedt legdinamikusabban a baptista misszió.

Az Európai Baptista Szövetség (European Baptist Federation) jelenlegi logója

Az első konferencia

Már 1906 tavaszán elkezdődtek a találkozó előkészületei. Az 1908. augusztus 29-től szeptember 3-ig, hat napon át tartó konferencián a magyar képviselők között jelen volt Meyer Henrik és Kornya Mihály is. Mindkettőjüknek helyet adtak a konferencia vezetőségében, amiről később dr. Kiss Ferenc budapesti orvosprofesszor megállapította, hogy ez kitüntető megbecsülésnek tekinthető. Meyer testvér üdvözlő beszédét ezzel az imádsággal zárta:

„Úr Jézus, állj mellénk, és segíts, hogy győzzünk a te igazságodért, és váljon belőlünk hűséges követőd és bizonyságtevőd. Ne hagyd el a tieidet!”

A magyarországi csoport ezután egy éneket adott elő. Missziómunkásaink már akkor tudatosan felhasználták a polifon kóruséneklést és a zenét mint az evangelizáció megfelelő eszközeit.

A legnépesebb küldöttség Nagy-Britanniából érkezett, szinte többen voltak, mint a németek. A megnyitó beszédet dr. John Clifford, a Baptista Világszövetség elnöke tartotta előbb németül, majd angolul. Alapigéje a jól ismert 118. zsoltár 24. verse volt:

„Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!”

Az élete 71. évében járó, tiszteletre méltó férfit a népes angol küldöttség között elkísérte a felesége, a leánya és gyülekezetének 14 tagja is. Megnyitó szavait teljes terjedelmében közölte magyarul Az Igazság Hírnöke (1908. évf. 258. old.).

John Clifford, a Baptista Világszövetség első elnöke

Az EBSZ alakuló konferenciáján Magyarországról 59 hivatalos delegátus vett részt. Balogh Lajos referátumában elmondta, hogy Rottmayer János testvér hazatérése óta vannak istentiszteletek és imaórák Pest-Budán, beszámolt Rottmayer János testvérről, majd Meyer Henrik szolgálatáról, aki bibliaterjesztő munkássága során baptizálta az első nyolc hitvallót Gyulán, köztük Kornya Mihályt. A magyarországi misszió gyorsan fejlődött, és 1907-ben már négyezren felül volt a hazai megtértek száma. A magyarországi hívők a Kárpát-medencében élő különféle nemzetiségeket mind keblükre ölelték, és ők is részt vehettek a küldöttségben.

Történelmi léptékű bejelentés

A százezres létszámú orosz baptisták elnöke, Vaszilij Gurevics Pavlov figyelemre méltó adatot közölt missziói beszámolójában. Kapcsolatba léptek a mennonita és hutteri testvérekkel. A berlini konferencián lett köztudomású, hogy közvetlen személyes kapcsolat volt az egykori dél-oroszországi baptista misszió és az anabaptisták között. Az evangélium jó híre eljutott a Kaukázus hegyvidékére.

„Az orosz nép Európa számos népei között visszavezetheti történelmét a reformáció idejére mind kulturális, mind vallási téren”

– mondta hatalmas beszédében Pavlov.

A 110 éves időszak egy rövid, szomorú szakaszát képezi az EBSZ második világháború utáni beszüntetése, majd francia védnökség alatti újjászervezése.

Hálás szívvel áldjuk Istenünket azért, hogy világháborúk, gazdasági megpróbáltatások és súlyos veszteségek ellenére megtartotta baptista népünket és országaink gyülekezeteit immár 110 éven át.

Magyarok az EBSZ munkájában

A magyarországi baptisták közül többen is kivették részüket a szövetség munkájából. Baptista elnökeink és vezetőink jó kapcsolatot tartottak fenn a szövetség aktuális vezetőivel, így említhetjük dr. Nagy József, dr. Viczián János testvéreket, de 2008-ban az Európai Baptista Misszió tisztségviselője lett Papp János egyházelnök testvérünk is. Füredi Kamilla első időszakában az Európai Baptista Misszió kiküldött misszionáriusa volt Sierra Leonéban, mint ahogy Papp Szilvia is a mozambiki Beirában.

Az EBSZ szervezésében működött Budapesten az International Baptist Lay Academy (IBLA), amelynek magyar igazgatója dr. Gerzsenyi László lelkipásztor volt. Gerő Sándorné testvér az Európai Baptista Nőszövetség elnökeként látott el felelős, vezető tisztséget, és Ujváriné Szabó Anikó immár két cikluson át ugyancsak az Európai Baptista Nőszövetség elnöke. A Baptista Világszövetség keretein belül Marosi Nagy Lajos presbiter tíz éven át volt európai alelnök, aki skót partnerével, dr. Ken Stewarttal gyümölcsöző partnerkapcsolatot épített az európai baptista férfimisszió területén.

Az 1989-es budapesti konferencia logóját Somogyi Barnabás testvér tervezte

Az Európai Baptista Szövetséggel való kapcsolatunk legkiemelkedőbb alkalma volt az 1989-ben megrendezett budapesti EBSZ-konferencia, amelynek szervezőbizottságában jelentős szerepet vállalt dr. Somogyi Barnabás. A konferencia záróalkalmaként hangzott el Billy Graham Népstadion-beli, tízezreket megmozgató evangelizációs beszéde.

Hálásak vagyunk azért is, hogy nemzetközi kapcsolatainkat áldásosan felhasználta az Úr. Imaházakat építhettünk, megismerhettük egymás gondjait, a világ bajait, imádkozhattunk egymásért, és segítséget adhattunk egymásnak a legsúlyosabb megpróbáltatások idején. Eljutnak hozzánk a németországi baptista folyóiratok, könyvek, teológiai eredmények, amelyekből bőven meríthetünk.

Ez a folyamat az első magyar prédikátoraink hamburgi kiképzésétől kezdve életerősen működik a mai napig.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!