John Milton

John Milton (1608–1674) nemcsak az angol költészetnek volt kiemelkedő személyisége, hanem joggal állíthatjuk, hogy a világirodalom legkiemelkedőbb egyénisége lett. A 17. század Angliájában élt baptista költő nevét az Elveszett paradicsom című műve tette világhírűvé.

Milton 1608-ban született Londonban egy jómódú polgári családban. Tisztviselői munkakört betöltő édesapja zeneszerzéssel is foglalkozott. A családfő már fiatalon megtért, aminek következtében szakított a katolikus vallással, és csatlakozott az akkor kibontakozó puritán mozgalomhoz. Ebben a lelki légkörben növekedett a gyermek Milton is.

Az egyik legkiválóbb humanista műveltséget adó iskolába járhatott Londonban. Ezt követően az akkoriban puritán szellemiségéről híres Cambridge-i Egyetem hallgatója volt kilenc éven keresztül. Cambridge-ben írta meg első jelentősebb költeményét Óda Krisztus születésének reggelén címmel. A szonett műfajával is próbálkozott nem kevés sikerrel. Szonettjei közül a leghíresebbek: A vak szonettje, vagy a francia tömeggyilkosság áldozatául esett valdensek emlékére írt A piemonti vérengzésre és a Halott feleségéhez című műve. Világlátásának és szellemi fejlődésének jelentős állomásává lett az 1638-tól másfél évig tartó, Franciaországon és Itálián átvezető külföldi tanulmányútja, melynek során személyesen találkozott többek között a tudós Galileivel és Hugo Grotiusszal is. Ez idő alatt értesült az angol forradalom kirobbanásáról, és azonnal visszaindult hazájába a következő indoklással:

„Aljas dolognak tartottam külföldön kedvtelésből utazni, amikor honfitársaim otthon a szabadságért harcolnak.”

Miután hazaérkezett, csatlakozott az Oliver Cromwell vezette angol polgári forradalomhoz, melyet két évtizeden keresztül felelős beosztásban támogatott. 1649-től az újonnan alakult angol államtanács külügyi titkáraként (külügyminiszterként) tevékenykedett. Ebben az időszakban jelentős műveket írt a reformáció, a lelkiismereti, vallás- és szólásszabadság védelmében. Mély hitbéli elkötelezettségét és meggyőződését sohasem titkolta el. Az angliai baptisták Miltont a legnagyobb baptista hithősök és hitvédők között tartják nyilván.

„Eldöntött tény tehát az, hogy Milton a baptista lelki közösséghez tartozott, s költői pályafutásának legkritikusabb időszakában, a lélek csodálatos kivirágzásának s transzcendentális szárnyalásának idejében, vagyis az 1652-ben bekövetkezett megvakulása után élete végéig abban a lelki diszpozícióban élt, melyet a baptizmusról vallott személyes meggyőződése alakított ki benne a Szentlélek segítségével”

– írja Miltont méltató tanulmányában dr. Somogyi Imre.

Ezt az állítást megerősíti Milton maga is, amikor a megtéréséről, a hitvalló bemerítésről, a gyakorlati kereszténység fontosabb igazságairól mint elkötelezett baptista tesz vallomást a következőképpen:

„Az alámerítkezés nem csupán egy bizonyos feltételt tartalmazó szövetség az egyik részről, és meggyőződésen alapuló elszerződés a másik részről, ami egy csecsemő esetében lehetetlenség, hanem fogadalomtétel is, és mint ilyen, a csecsemők részéről kinyilváníthatatlan és általuk nem is óhajtott.”

Itt kell említést tennünk Miltonnak az amerikai baptista mozgalom alapítójával, Roger Williamsszel (1603–1683) való szoros barátságáról. A két nagy egyéniség 1644-ben találkozott Angliában. Williams ugyanis ebben az esztendőben tért vissza Új-Angliából (Amerikából) az anyaországba. Roger Williams eredetileg anglikán lelkész volt Angliában, majd puritán meggyőződése miatt emigrált az Újvilágba. Ott baptista meggyőződésre jutott, és megalapította az amerikai földrészen 1638-ban az első baptista gyülekezetet. Egyúttal államalapító (Rhode Island, a 13 amerikai állam egyike) is lett.

Ennek az új államnak a megbízásából járt közben az angol főhatóságnál „koloniális szabadságlevelük meghosszabbítása céljából”. Roger Williams, a bátor egyház- és államalapító jelmondata – „Szabad államban szabad egyház”  – később az Amerikai Egyesült Államok alkotmányába is alapvető követelményként került be.

E hivatalos útja kapcsán került kapcsolatba Miltonnal, akivel több alkalommal találkozott és tanácskozott. Több mint valószínű, hogy ezek a baráti beszélgetések hatottak Miltonra is a baptista tanítás igazságait illetően. Milton Biblia iránti szeretete és bátor hitvalló magatartása is ebben az időben erősödött meg. 1652-ben Williamsnek ismét Angliába kellett utaznia hivatalos ügyei intézésére. Ekkor már Cromwell volt hatalmon, akinek személyi titkára (külügyminisztere) ebben az időben korábbi barátja, Milton volt. Ekkor találkoztak ismét hivatalos minőségben is. Williams küldetése az államtanácsnál sikerrel járt, melynek elérésében Miltonnak is komoly szerep jutott. Williams és Milton e második, két éven át tartó újabb személyes kapcsolata és barátsága csak elmélyítette mindkettőjükben a szabadság szeretetét és az Isten iránti feltétel nélküli hithűség alapmagatartását.

Nem sokkal ezután Milton közéleti pályája megtört a Cromwell-rezsim bukása miatt. Hátralévő életében évekig tartó börtönbüntetés és száműzetés várt rá. Emellett egyre inkább elhatalmasodó súlyos szembetegsége miatt teljesen megvakult. Ettől kezdve műveit magántitkárának vagy leányának diktálta. 1667-ben jelent meg nagyeposza, az Elveszett paradicsom. A mű folytatása magyarul Elvesztett és újra visszanyert paradicsom címen jelent meg. Sámson című, bibliai témájú, önéletrajzi ihletettségű tragédiája is ismert.

Mi magyar baptisták is nagyra értékeljük ezt a páratlan életművet, amit Isten sokat szenvedett szolgáján, John Milton testvérünkön keresztül ajándékozott a világkereszténységnek.