2024.03.17. Romprevenció – Megelőzhetőek a romok? (Mike Sámuel) – Kecskemét

332

4589 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 17. Mike Sámuel lelkipásztor igehirdetése a Neh 8,1 – 9,3 igeversek alapján.  Kecskeméti Baptista Gyülekezet

1Akkor az egész nép egy emberként összegyűlt a Vízi-kapu előtti téren, és azt mondták Ezsdrásnak, az írástudónak, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az ÚR adott Izráelnek. 2A hetedik hónap első napján tehát odavitte Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet elé, amely olyan férfiakból és nőkből állt, akik mindnyájan meg tudták érteni a hallottakat. 3Fölolvasta azt a Vízi-kapu előtti téren virradattól délig, azok előtt a férfiak és nők előtt, akik meg tudták azt érteni. Az egész nép figyelemmel hallgatta a törvénykönyvet. 4Ezsdrás, az írástudó egy erre az alkalomra készített szószéken állt, mellette pedig jobb felől Mattitjá, Sema, Anájá, Úrijjá, Hilkijjá és Maaszéjá, bal felől pedig Pedájá, Mísáél, Malkijjá, Hásum, Hasbaddáná, Zekarjá és Mesullám állt.
5Ezsdrás az egész nép szeme láttára nyitotta föl a könyvet, mert az egész népnél magasabban volt. Amikor fölnyitotta, fölállt az egész nép. 6És amikor Ezsdrás áldotta az URat, a nagy Istent, az egész nép fölemelt kezekkel mondta rá: Ámen! Ámen! Azután meghajoltak, és arccal a földre borultak az ÚR előtt. 7Jésúa, Bání, Sérébjá, Jámín, Akkúb, Sabbetaj, Hódijjá, Maaszéjá, Kelítá, Azarjá, Józábád, Hánán, Pelájá és a léviták magyarázták a népnek a törvényt, miközben a nép a helyén állt. 8Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat.
9Akkor Nehémiás, a királyi helytartó és Ezsdrás pap, az írástudó meg a léviták, akik elmagyarázták a törvényt a népnek, így szóltak az egész néphez: Az ÚRnak, a ti Isteneteknek szent napja ez. Ne gyászoljatok, és ne sírjatok! Ugyanis az egész nép sírva hallgatta végig a törvény szavait. 10Majd ezt mondták nekik: Menjetek, egyetek valami finomat, igyatok valami jót, és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs, mert a mi Urunk szent napja ez. Ne bánkódjatok, mert az ÚR előtt való örvendezés a ti menedéketek! 11A léviták így csitítgatták az egész népet: Csillapodjatok, mert szent ez a nap, és ne bánkódjatok! 12Ekkor elment az egész nép, hogy egyenek, igyanak, és másoknak is juttassanak belőle, és nagy örömünnepet tartsanak, mert megértették mindazt, amire oktatták őket.
13Másnap azután összegyűltek az egész nép családfői, a papok és a léviták Ezsdrásnál, az írástudónál, hogy még jobban megértsék a törvény szavait. 14Ekkor megírva találták a törvényben, amelyet az ÚR Mózes által adott, hogy a hetedik hónapban levő ünnepen lombsátrakban kell lakniuk Izráel fiainak. 15Kihirdették és közhírré tették ezért minden városban meg Jeruzsálemben: Menjetek ki a hegyekbe, és hozzatok olajfa-, vadolajfa-, mirtusz- és pálmaágakat meg más sűrű lombú faágakat, és készítsetek lombsátrakat, ahogyan meg van írva.
16Kiment azért az egész nép, ágakat hoztak, és lombsátrakat készítettek maguknak, mindenki a háza tetején vagy az udvarán, az Isten háza udvarán és a Vízi-kapu meg az Efraim-kapu előtti téren. 17Lombsátrakat készített tehát a fogságból hazatért egész gyülekezet, és lombsátrakban lakott. Bizony nem tettek így Izráel fiai Józsuénak, Nún fiának az ideje óta egészen eddig. Igen nagy volt az öröm. 18Nap nap után olvasták az Isten törvénykönyvét, az első naptól az utolsó napig. Hét napon át ünnepeltek, a nyolcadik nap pedig a törvényben előírt ünnepnap volt.
1Ennek a hónapnak huszonnegyedik napján összegyűltek Izráel fiai, és böjtöltek, zsákruhát öltöttek, és port hintettek magukra. 2Izráel utódai elkülönültek minden idegentől, azután előállva vallást tettek vétkeikről és őseik bűneiről. 3Majd a nap negyedrészén át a helyükön álltak, és felolvastak nekik Istenüknek, az ÚRnak törvénykönyvéből, negyedrészén át pedig hitvallást tettek, újra és újra leborulva közben Istenük, az ÚR előtt.”
(Neh 8,1 – 9,3)

Cím:6000 Kecskemét, Szent-Györgyi Albert u. 23.
Lelkipásztor:Mike Sámuel
Állandó alkalmak:Istentisztelet: vasárnap 9 és 17 órától
Honlap:http://kecskemetibaptista.hu/

Az igehirdetést itt tudod visszahallgatni: 
https://podcasters.spotify.com/pod/sh…
Ha támogatni szeretnéd a gyülekezetet: 
https://kecskemetibaptista.hu/adomany
További információk:
https://www.facebook.com/kecskemetiba…
https://kecskemetibaptista.hu/
https://www.youtube.com/@kecskemetibaptista


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!