2024.04.14. Istentükör (Pollák Dávid) – Kispest

293

40 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. ápr. 14. Pollák Dávid lelkipásztor igehirdetése az ApCsel 10:23-48 igeversek alapján. Kispesti Baptista Gyülekezet

23Másnap aztán velük együtt útra kelt, és a joppéi testvérek közül is vele tartottak néhányan. 24A következő napon megérkeztek Cézáreába, Kornéliusz pedig összegyűjtötte rokonait és legjobb barátait, és úgy várta őket. 25Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, és a lábához borulva hódolt előtte. 26Péter azonban felemelte, és így szólt hozzá: Állj fel, én magam is csak ember vagyok! 27Amikor beszélgetve bement vele, sok embert talált ott összegyűlve. 28Ekkor így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatba kerülni vagy hozzá bemenni. Nekem azonban Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak. 29Ezért is jöttem vonakodás nélkül, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg: miért küldtetek értem?
30Kornéliusz így felelt: Három nappal ezelőtt körülbelül ebben az időben, délután három órakor imádkoztam a házamban, és íme, egy férfi állt meg előttem fénylő ruhában, 31és azt mondta: Kornéliusz, Isten meghallgatta imádságod, és megemlékezett alamizsnáidról. 32Küldj el tehát Joppéba, és hívasd át Simont, akit Péternek is neveznek. Ő Simon tímár házában szállt meg a tengerparton. 33Ezért nyomban elküldtem hozzád, és te jól tetted, hogy eljöttél. Most tehát mind itt vagyunk Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.
34Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, 35hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. 36Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura! 37Ti tudjátok, mi történt, Galileától kezdve egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett: 38a názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert az Isten volt vele. 39Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték, 40de Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy megjelenjék, 41de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket Isten előre kiválasztott: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. 42És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. 43Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.
44Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. 45És elámultak a zsidók közül való hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. 46Hallották ugyanis, amint nyelveken szóltak, és magasztalták az Istent. Akkor megszólalt Péter: 47Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy vették a Szentlelket, mint mi? 48És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében. Ők pedig kérték, hogy maradjon náluk néhány napig.”
(ApCsel 10:23-48)

https://www.youtube.com/@KispestiBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/groups/468615016506467


Cím:
1191 Budapest, Kisfaludy u. 20.
Lelkipásztor:Pollák Dávid
Állandó alkalmak:Vasárnap 9:00-től imaóra és gyermekeknek vasárnapi iskola délelőtt 10:00-től és délután 17:00-től istentiszteletet
Csütörtökön este 18:00-tól bibliaóra
Honlap:http://www.kispestibaptista.hu

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!