2024-05-12-de Kiss János: Erőtlen bizonyságtétel – Debrecen

270

999 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. máj. 12. Kiss János lelkipásztor igehirdetése a 2Pt 2:6-9, 1Móz 19:12-26 igeversek alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet

” 6Elhamvasztotta és pusztulásra ítélte Sodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek. 7Viszont az igaz Lótot megszabadította, aki szenvedett az elvetemültek kicsapongó viselkedésétől. 8Mert ez az igaz ember, amikor közöttük lakott, gonosz cselekedeteiket látva és hallva napról napra gyötörte igaz lelkét. 9Éppen így meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésből, a gonoszokat pedig büntetések között tudja megtartani az ítélet napjára.” (2Pt 2:6-9)

12A férfiak akkor ezt kérdezték Lóttól: Ki van még itt, aki hozzád tartozik? Vődet, fiaidat és leányaidat meg mindenedet, ami a tied a városban, vidd el erről a helyről! 13Mert mi el fogjuk pusztítani ezt a helyet, mivel eljutott az ÚRhoz az a nagy jajkiáltás, amelyet okoztak. Az ÚR azért küldött bennünket, hogy elpusztítsuk a várost. 14Lót tehát kiment, és beszélt a vőivel, akik leányait el akarták venni, és ezt mondta: Keljetek föl, menjetek ki erről a helyről, mert az ÚR el fogja pusztítani ezt a várost. De a vői azt hitték, hogy csak tréfál.
15Amikor hajnalodott, így sürgették az angyalok Lótot: Kelj föl, fogd a feleségedet és két leányodat, akik itt vannak, hogy el ne pusztulj a város bűne miatt! 16És amikor tétovázott, megragadták a férfiak a kezét meg a feleségének és két leányának a kezét, mert az ÚR megszánta őt. Kivitték, és otthagyták a városon kívül. 17Amikor vitték őket kifelé, ezt mondták: Mentsd az életedet! Ne nézz hátra, és ne állj meg sehol a környéken! A hegyre menekülj, különben elpusztulsz! 18De Lót azt mondta nekik: Ne oda, Uram! 19Ha már kegyelmes voltál szolgádhoz, és olyan nagy szeretettel bánsz velem, hogy meg akarod tartani az életemet, akkor ne kelljen a hegyre menekülnöm, mert utolér a veszedelem, és meghalok. 20Itt van a közelben ez a kis város, hadd fussak oda! Bár kicsi, hadd meneküljek oda, hogy életben maradjak! 21Ebben a dologban is engedek neked – felelte. – Nem pusztítom el azt a várost, amelyről beszéltél. 22De gyorsan menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, amíg oda nem érsz! – Ezért hívják azt a várost Cóarnak.
23A nap éppen fölkelt, amikor Lót Cóarba ért. 24Az ÚR pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, az ÚRtól, az égből. 25Így pusztította el azokat a városokat és azt az egész környéket, a városok egész lakosságát, sőt a föld növényzetét is. 26Lót felesége azonban, aki mögötte ment, közben hátranézett, és sóbálvánnyá vált.”
(1Móz 19:12-26)

Cím:4029 Debrecen, Szappanos u. 23.
Lelkipásztor:Kiss János és Komlósi Sándor
Állandó alkalmak:Vasárnap
9 óra: Vasárnapi iskola
9 óra: Csoportos imaóra
10 óra: Istentisztelet
17 óra: Istentisztelet

Szerda 17 óra: Imaközösség

Péntek 18 óra: Istentisztelet

Megtérni vágyóknak: péntek 18 óra

Ifjúsági alkalom: csütörtök 18 óra

Imaközösség a paci kerti misszióért: szerda 18 óra

Nagysándor-telep
Vasárnap 16 óra Istentisztelet
Péntek 18 óra Imaközösség
Honlap:http://www.dbgy.hu/

https://www.youtube.com/@DebreceniBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/debrecenibaptista



Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!