2024.05.26. – Vasárnap délelőtt – A három személyben mégis egy! (Ef.1:1-14) – Budai Lajos – Nagyvárad Belváros

343

433 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. máj. 26. Budai Lajos lelkipásztor igehirdetése az Ef 1:1-14 igeversek alapján.  Nagyvárad Belváros Magyar Baptista Gyülekezet

1Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola az Efezusban élő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek: 2kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
3Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. 4Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. 5Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, 6hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. 7Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint, 8amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. 9Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne 10az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. 11Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; 12hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk Krisztusban. 13Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, 14örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.”
 (Ef 1:1-14)

http://nbvgy.ro

https://www.youtube.com/@nagyvaradibaptista

https://www.facebook.com/nvbgy.ro/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!