2024. 08. 25. istentisztelet – Seres Győző – Bp. Rákosszentmihály

52

43 megtekintés 2024. aug. 25. Seres Győző lelkipásztor igehirdetése az Ef 6:10-20 igeversek alapján. Rákosszentmihályi Baptista Gyülekezet

10Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. 11Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. 12Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. 13Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. 14Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, 15sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. 16Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. 17Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde. 18Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért; 19és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, 20amelynek követe vagyok bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.” (Ef 6:10-20)

Cím:1161 Budapest, Sándor u. 26.
Lelkipásztor:Seres Győző
Állandó alkalmak:Vasárnap 9:30-10:15 Imaóra (ez alatt gyermekekkel külön foglalkozás van),  10:15 Istentisztelet
Vasárnap 17:00 Istentisztelet szolgálatokkal
Csütörtök 19:00 Imaóra
Péntek 17:00 Ifjúsági törekvők órája
Péntek 18:00 Ifjúsági alkalmak
Honlap:http://www.szentmihalyibaptistak.hu/

https://www.youtube.com/@baptistagyulekezetrakossze2500

https://www.facebook.com/rakosszentmihalyibaptistagyulekezet


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!