2024. 09. 01. – Új dolgot elkezdeni Jézussal – Sipos Márk – Szeged Új Remény

139

73 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. szept. 1. Sipos Márk lelkipásztor igehirdetése az Apostolok cselekedetei 13:1-14:7 igeversek alapján. Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet

1Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és Simeon, akit Nigernek is hívtak, cirénei Lúciusz és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Saul. 2Egyszer, amikor az Úrnak szolgáltak, és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket. 3Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket.
4Ők így a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusra. 5Amikor Szalamiszba értek, hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt mint segítőtárs. 6Miután bejárták az egész szigetet Páfoszig, találkoztak egy zsidó varázslóval és álprófétával, akinek Barjézus volt a neve. 7Ez közel állt Szergiusz Paulusz helytartóhoz, aki értelmes ember volt. Ő magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta az Isten igéjét. 8De Elimász, a varázsló – neve ugyanis ezt jelenti – szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. 9Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel ránézett, 10és így szólt: Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait? 11Most íme, az ÚR keze rajtad van, megvakulsz, és nem látod a napot egy ideig! Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket. 12Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az Úr tanításán.
13Azután Pál és kísérői elhajóztak Páfoszból, és eljutottak a pamfíliai Pergébe; János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. 14Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a piszidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába és leültek. 15A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk, és azt üzenték nekik: Testvéreink, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok! 16Pál felállt, intett a kezével, és ezt mondta: Izráelita férfiak és ti, istenfélők, halljátok! 17Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és hatalmas karjával kivezette őket onnan. 18Azután közel negyven esztendeig hordozta őket a pusztában. 19És miután eltörölt hét népet Kánaán földjén, örökségül adta nekik azoknak a földjét. 20Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig. 21Ekkor királyt kértek maguknak, Isten pedig Sault, Kís fiát, a Benjámin törzséből való férfit adta nekik negyven esztendőre. 22Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, akiről bizonyságot is tett, és ezt mondta: Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat.
23Az ő utódai közül tette Isten Izráel üdvözítőjévé Jézust, ígéret szerint, 24miután János előre meghirdette, még az ő eljövetele előtt, Izráel egész népének, hogy térjenek meg és keresztelkedjenek meg. 25Küldetése végén János így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem. Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani. 26Testvéreim, férfiak, Ábrahám nemzetségének fiai és a hozzátok csatlakozott istenfélők! Nekünk küldetett el ennek az üdvösségnek az igéje. 27De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték fel őt, és így betöltötték a próféták szavait, amelyeket minden szombaton felolvasnak, azáltal, hogy elítélték őt. 28Bár semmiféle halálos bűnt nem találtak benne, mégis azt követelték Pilátustól, hogy ölesse meg.
29Amikor véghezvitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették. 30De Isten feltámasztotta őt a halálból, 31és ő több napon át megjelent azoknak, akik együtt mentek fel vele Galileából Jeruzsálembe, és akik most az ő tanúi a nép előtt. 32Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust. 33Ahogyan meg van írva a második zsoltárban is: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged.” 34Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így mondta meg: „Nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket.” 35Ezért más helyen is így szól: „Nem engeded, hogy a te Szented elmúlást lásson.” 36Mert Dávid, miután a maga nemzedékében szolgált Isten akarata szerint, meghalt, és eltemették atyái mellé, tehát elmúlást látott. 37Akit azonban Isten feltámasztott, az nem látott elmúlást.
38Vegyétek tehát tudomásul, testvéreim, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát, 39és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz. 40Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, amit megmondott az Úr a próféták által: 41„Lássátok meg, ti gúnyolódók, ámuljatok, és semmisüljetek meg, mert olyasmit viszek véghez napjaitokban, amelyet el sem hinnétek, ha valaki elbeszélné nektek.”
42Amikor pedig mentek kifelé, kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról. 43Miután szétoszlott a gyülekezet, sokan követték a zsidók és az istenfélő prozeliták közül Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk, és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében.
44A következő szombaton szinte az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét. 45Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Pál beszédének. 46Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.
47Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: „Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.” 48Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívőkké lettek. 49Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. 50De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból. 51Ők pedig lerázták lábuk porát ellenük, és elmentek Ikóniumba. 52A tanítványok azonban megteltek örömmel és Szentlélekkel.”
(ApCsel 13:1-14:7)

Cím:6721 Szeged, Madách u. 19.
Lelkipásztor:Sipos Márk
Állandó alkalmak:Állandó alkalmak: Vasárnap 9:00 Felfedezőcsoport Vasárnap 10:00 Istentisztelet Csütörtök esténként Új Remény Csoport-os alkalmak házaknál
Honlap:http://ujremeny.hu/szeged
További információk:Havonta kismamakör, házaskör, egyetemi diák kör alkalmak Időszakosan egyetemi evangélizációk

http://szegediujremeny.hu/

https://www.youtube.com/user/szegediujremeny

https://www.youtube.com/@ujremenyonline9518/videos

https://www.facebook.com/szegedi.uj.remeny



Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!