25 éves a Rózsakerti Baptista Közösség

5486
Fotó: www.budafokteteny.hu

Több mint 30 éve a budafoki baptista lelkész legidősebb fia, dr. Kovács Géza (civil foglalkozása kutató biológus) feleségével, Szegedi Ildikóval arról álmodtak, hogy lakókörnyezetükben, a Rózsakerti lakótelepen létre kellene hozni egy új, a társadalomba jobban beágyazódó, „falak nélküli”, Istent dicsőítő helyi közösséget.

kh1A gondolatot és látást néhány évvel később tett is követte. 1991-ben Amerikából hazatérve a Kovács házaspárt és négy társukat áldással küldte ki a Budafoki Baptista Gyülekezet. Gézáék négy hívő házaspárral együtt egy új helyi közösség plántálását kezdték el gyermekeik aktív részvételével.

A közösségépítés ilyen módja a rendszerváltás után úttörő vállalkozásnak számított. Az alapító csapat munkáját kezdetektől aktívan (lelkileg és anyagiakban is) támogatták az East Lancing Michigan-i Trinity gyülekezet tagjai és néhány hazánkban szolgáló amerikai misszionáriuscsalád. Különösen az angol nyelv tanításában és fiatalok számára szervezett programokban tevékenykedtek. Imaházunk megépüléséig több helyszínen: a Kertészeti Kutatóintézetben és a Rózsakerti lakótelep általános iskolájában gyűlt össze a lassan gyarapodó csapat. Az áttörés és gyarapodás több év kemény imaharcának és munkájának köszönhetően a kilencvenes évek közepén következett be.

A Jókai és Dézsmaház utca sarkán a 2007–2010 között felépült gyönyörű közösségi házunk (keresztény óvodával) ennek a csodás hitharcnak és kitartásnak lett az eredménye, melyet a számában is egyre növekedő kis közösségünk mára már igazi otthonának tekint, s ahonnan több újabb gyülekezet plántálása (Budaörs, Diósd, Tököl, Tatárszentgyörgy) is elindult.

keru%cc%88letiesku%cc%88lfo%cc%88ldivendegekbeszelgetnekA 2016. október 30-i vasárnapi ünnepségen az elmúlt 25 év örömeire, kiemelkedő eseményeire, Isten gazdag áldásaira emlékeztünk a Rózsakerti Baptista Gyülekezetben a meghívott hazai és külföldi vendégeinkkel, egykori és jelenlegi tagokkal, barátokkal. A délelőttől estig tartó istentisztelet és megemlékezések, dicsőítés hangulata felemelő és megható volt. Marvin Williams amerikai lelkész Jerikó bevételét (Józsué vezetésével) állította a délelőtti igehirdetés középpontjába. Győzni csak teljesen megújulva, felszabadulva és az Úr vezetésével lehet. Vendégünk ezen a három pilléren nyugvó további kitartó harcra biztatta a Rózsakerti közösséget az elkövetkező évtizedekben.

A kezdeti évek kemény harcait és mindennapi csodáit idézték fel meghatottan az alapítók, dr. Kovács Györgyné Zsuzsika, Kovács Géza és Ildikó, valamint a Grész házaspár. Meghatottan emlékeztünk a már az Úrnál levő dr. Kovács Györgyre, aki az első évtizedek kiemelkedő igehirdetője és harcosa volt. Délután több mint 40-en szólaltak fel: a gyülekezetünkben megtértek és más közösségekből hozzánk csatlakozók egyaránt arról tettek bizonyságot, hogy mit kaptak az őket befogadó családok által Istentől, és hogyan találtak itt meleg, befogadó otthonra.

Délutáni emlékünnepségünket megtisztelték a kerület vezetői, a kiküldő anyagyülekezet, a Budafoki Baptista Gyülekezet és társközösségek képviselői is.

Az ifjúsági teremben néhány tablón emlékeztünk a Rózsakerti közösség elmúlt évtizedeire. Kivetítőn tekinthettük meg az elmúlt negyed század közösségi eseményeit megörökítő fotókat. Felújítottuk a Csopják Attila-emlékkiállítást, hisz a Csopják család gazdag öröksége közösségünk gyarapodását is hathatósan szolgálta.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!