A legtöbb ember akkor is küszködött. Várták a csodát: sorsuk jobbra fordulását. Dolgoztak, néha odaálltak egy-egy önjelölt vezető mögé, hogy aztán bennük is csalódjanak.
Közönyösek voltak: csak a mai napot kell túlélni, aztán meg a holnapot, meg az azutánit…!
És akkor: „ az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.”
Ennyi csalódás után lehet még valakinek hinni?
A pásztorok fásultságát legyőzte az angyal megjelenése. Ünnep a mennyben és ünnep a földön? Csak el kell indulni. Megtalálni egy újszülöttet, aki sír, gondoskodására szorul. Születésének körülményei nem túl fényes jövővel kecsegtetnek. De az az angyali szó…! És meglátták az Üdvözítőt! Ők az elsők, akik részesei lettek a kibontakozó csodának. Nem tudtak arról, hogy a születés célja jó 30 évvel később fog kiteljesedni egy Koponya-hegy nevű helyen.
Akinek születését csodás jelek kísérték, akihez annyi reményt fűztek, annak hogyan lehet ilyen vége? Tévedés volt? Nem! Szeretet, az Isten szeretete. A bűnben, csalódásban, fásultságban, reménytelenségben élők felé áradó szeretet. Isten Báránya megszületett és meghalt, hogy mi élhessünk.
Ő ma is mondja: „Jöjjetek énhozzám…” Mondhatja, mert Isten feltámasztotta őt a halálból. Egyedül ő az, akiben megvan a halált is legyőző szeretet. Ma is Ő lehet életünk felülmúlhatatlan ajándéka.