Karácsonyi ének

A cím olvastán elsőre Charles Dickens világhírű elbeszélése juthat eszünkbe, amely öt strófában tárja elénk Ebenezer Scrooge harácsoló, kapzsi vénember tusakodását elmúlt és jövendő karácsonyok szellemével; és megtérését, melynek nyomán jeges szíve felolvad és helyet ad a Megváltónak, számtalan jelét mutatva az őt átformáló Szeretetnek…

Gondolhatunk arra a sok-sok énekkari és zeneműre, amelyeket az Üdvözítő földre születésének csodálatos eseménye ihletett, ezek hallgatását (és éneklését) soha nem unjuk meg. Közülük csak egyet emelek ki, talán a leghíresebbet, Johann Sebastian Bach Karácsonyi oratóriumát, amely tulajdonképpen egy kantátafűzér, és számos ismerős koráléneket tartalmaz.

Gyermekkori karácsonyokra emlékezve felidéződnek bennem azok az énekek, amelyeket az angyalföldi gyülekezet ünnepélyein adtunk elő, mint például: „Itt van újra a karácsony ünnepe”, vagy „Jessének törzsökéből fakadt egy sarjadék”. De soha nem feledem azt a nagyon komoly üzenetet hordozó éneket sem, amelynek első versszaka így szól: „Angyali ének hangzik a mennyből, Jézus a rég várt megszületett. Isteni lélek szózata csendül: Megszületett-e már teneked?” Harminc–harmincöt gyermek csilingelő hangja tette nyomatékossá a mindig aktuális kérdést.

Hálával gondolok arra a sok szép énekre, amelyeket a gyülekezettel együtt énekelhettem és énekelhetek az Úr Jézus születésnapján. „A hit hangjai”, majd a „Baptista gyülekezeti énekeskönyv” szerkesztői jóvoltából különböző korok és távoli nemzetek, no meg hazánk fiainak ihletett szerzeményei által dicsérhetjük Istent üdvözítő kegyelmének megjelenéséért. A sok száz karácsonyi ének közül az egész világon a legismertebb a „Csendes éj” kezdetű, amely 1817-ben, egy kis németországi faluból indult el világhódító útjára.

Az pedig külön ajándék számomra, pestiesen szólva: hab a tortán, hogy 1969 óta az angyalföldi, 1979-től az őrbottyáni, majd 1982-től kezdve a budai énekkar tagjaként négyszólamú énekekkel is magasztalhatom Istent az Ő végtelen szeretetének kiáradásáért. Mindig nagy örömmel és várakozással készülök, amikor átgyakoroljuk a már jól ismert énekeket, és amikor új, még nem ismert éneket tanulunk meg, hogy ünneplésünkben is érvényesüljön az az elv, hogy ót és újat hozunk elő tárházunkból… Csak egyet-kettőt említek meg közülük (aztán mindenki folytassa magában a sort): „Már megjött szép fényességgel a karácsony ünnepe”, vagy egy másik gyönyörű kórusmű: „Szép rózsabimbó nyílt ki hajdan egy zsenge tőn.”

Szóval a cím kapcsán gondolhatunk sok mindenre, felidézhetjük régmúlt és mai karácsonyok dallamait, nagy zeneszerzők műveit és az egyszerű népi betlehemes énekeket, gyülekezeti és énekkari énekeket, valamennyi ugyanabból a forrásból fakad: az első karácsony történetéből, az angyalok énekéből, amely így hangzott: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,14).

A dallam, sajnos, ismeretlen maradt számunkra, de a szöveg arra tanít minket, hogy karácsonyt úgy tudjuk méltón megünnepelni elüzletiesedett világunkban, ha a legnagyobb ajándékért, Jézus Krisztusért Istennek adjuk a dicsőséget. Ez a feltétele annak, hogy a földön igazi és tartós béke valósuljon meg. Ahogy azt egyik legkedvesebb énekem megfogalmazza (dallamát J. S. Bach, szövegét Gerzsenyi László szerezte): „E harcok dúlta földre szállt a béke nagy királya; elhagyta égi trónusát, bús életünket szánva… A menny békéjét hozta le, és szeretettel volt tele minden szívdobbanása. …

Ó, Krisztusunk, hadd járja át békéd e széles földet, s hadd munkáljuk egymás javát, amint tanultuk tőled! Hogy tündököljön végtelen’ szent országlásod mindenen, ó, adj hát békességet!” (BGyÉ 147).

Ez a minden értelmet felülhaladó békesség és valódi öröm jellemezze ünneplésünket!

Kolozs Nagy János
(Megjelent a Mannában, a budai baptista gyülekezet folyóiratának 2016. karácsonyi számában.)