„Csak még egyet!”

Mel Gibson új rendezésében Desmond T. Doss különleges és igaz történetét mutatja be a nézőknek.

Ő volt az amerikai hadsereg egyik első tagja, aki hetednapi adventistaként lelkiismereti okokra és hitére hivatkozva megtagadta a fegyveres szolgálatot, de felcserként, tábori orvosként mégiscsak szolgált a háborúban. Úgy vonult ki a II. Világháború egyik legkegyetlenebb csatájába, Okinavába, ahol a Fűrészfok gerinc bevételét kísérelték meg az amerikaiak a japán erőkkel szemben, hogy Doss még fegyverhez sem nyúlt. Golyók süvítettek el mellette, többször az életére törtek, de ő egyszer sem ragadott puskát.

A „Ne ölj” parancsot megszegni nem akaró, a kiképzésen barátai és felettesei által megalázott hívő ember pedig nemhogy túlélte a fronton, hanem az egyik legnagyobb hősévé vált a csatának 75 ember életét megmentve a borzalmasan véres összecsapásban. Ezzel a tettével pedig kiérdemelte a legmagasabb katonai kitüntetést, a Kongresszusi Becsület Érdemrendet, bár ő maga egyáltalán nem igényelte ezt, hiszen egész életében azt hangoztatta, hogy Istennek köszönhető az, amit rajta keresztül tett a háborúban.

Nem fogom elmesélni az egész filmet, hiszen azt szeretném, hogy minél többen megnézzék. De nem bírom ki azt se, hogy néhány mozzanatra ne hívjam fel a figyelmet.

Ezt az embert, miközben a legnagyobb életveszélyben, teljesen egyedül mentette felebarátait, egyetlen dolog motiválta, és ezért imádkozott: „Uram, add, hogy csak még egyet meg tudjak menteni!” Jó lenne, ha minket is ez sarkallna, és mi is így könyörögnénk a lelkek mentése közben.

Van egy pont a filmben, mikor Doss teljesen kétségbeesik, mert nem hallja Isten hangját, és nem tudja, hogy abban a konkrét helyzetben, amiben éppen van, mit is kéne tennie. Ismerős szituáció. Aztán az Úr mégiscsak szól hozzá egy embertársán keresztül, ő pedig felismeri ezt. Hányszor van olyan az életünkben, hogy várnánk Isten hangját, miközben ő rendületlenül szól hozzánk a Biblián, testvéreinken, körülményeinken, vagy épp egy Krisztusban még nem hívő emberen keresztül.

A fegyvertelen katona ütős, lenyűgöző alkotás. Egyszerűen beleprésel a székbe, és moccanni sem enged. Mel Gibson jó rendezőként mindig ott és csak annyit csavar a történeten, ahol tudja, hogy elkaphat a legelemibb érzelmeinkre hatva. Már rég vége volt a filmnek, mikor a telt moziteremből a nézők elkezdtek szépen lassan kifelé menni. Nehéz utána megszólalni, de mégiscsak jó, és ajánlatos kibeszélni a látottakat.

„Ő nem egy kitalált szuperhős, hanem egy igazi hús-vér ember volt, aki csak úgy besétált a harcmezőre, sisak, katonai felszerelés, fegyver nélkül, kezében a Bibliával, szívében szeretettel, azért, hogy megmentse a testvéreit, amerikaiakat, japánokat egyaránt. Ez már túl van a hősiességen. Ez már transzcendens” – mondta egy interjúban Doss megformálója, Andrew Garfield. S tényleg. A film végén, archív dokumentumfelvételeken megszólal a valódi Desmond Thomas Doss. Szavai hitelesek és erősek.

„Kőből kell lennie annak, akit ennek a csodálatos és igaz embernek a története nem érint meg” – mondta Gibson, így ajánlva a filmet mindenkinek.