Sok helyről gyűltünk össze a budafoki baptista ifjúsági istentiszteletre 2017. április 8-án.
Ahol Isten jelen van, ott mindig felemelő és csodálatos lenni. Így volt ezen az estén is. Az ifjúsági alkalom mottója az „Élettel teli élet”, az előadó pedig Floch Gábor, a Balatonszemesi Baptista Gyülekezet lelkipásztora volt. Sokrétű és gazdag alkalom tanúi lehettünk.
Két bizonyságtétel is elhangzott: Nagy Sára és Molnár Ambrus, a helyi ifjúság tagjai beszéltek arról, hogyan cselekedett Isten az életükben.
Sára kitért arra is, hogy mi az „elhívás”. Minden keresztényt megbíz Isten valamilyen feladattal. Az viszont érdekes, hogy napjainkban az „elhívás” szó mintha kicsit túl lenne misztifikálva, sokan beszélnek róla, úgyhogy közben nem is nagyon tudják, mi az. Pedig ez nem több és nem kevesebb, mint engedelmesen betölteni azt, amit Isten ránk bíz az életben.
Ambrus arra buzdított minket bizonyságtételében az 1Péter 2,9 alapján, hogy legyünk Jézus Krisztus bizonyságtétele, bárhol is járunk ebben az életben. Látják-e rajtunk azt a világosságot az emberek, amit Isten adott nekünk Fia által? Teszünk-e bizonyságot arról, hogy az Úr kihozott minket a sötétségből a világosságra? Naponként próbára van téve a hitünk és a motivációnk, hogy a szolgálatainkat azért végezzük-e, hogy mások is megismerhessék Krisztust, vagy azért, hogy saját magunknak szerezzünk mulandó dicsőséget.
Floch Gábor pedig arról beszélt, hogy mi, akik már megtértünk, újjászülettünk, kaptunk Istentől egy gyűrűt, amit ő soha nem fog visszakérni tőlünk, mert azért kaptuk, hogy emlékeztessen minket: Hozzá tartozunk, beszéljünk hát róla másoknak is. Nincs olyan kegyelmi ajándék, hogy „bizonyságtétel”, ez minden hívő feladata. Nagy baj lenne, ha minden rólunk szólna, és mi lennénk a világegyetem középpontja. Pedig sokan gondolkoznak így: Isten szolgálja ki a vágyaikat, céljaikat; pedig az igazság az, hogy azért létezünk, hogy Istennek éljünk és neki szolgáljunk.
Gábor arról is szólt, hogy el kell fogadnunk keresztényként Istentől kijelölt helyünket, szerepünket, Jézus Krisztust követve és az ő fényét sugározva, magunkat naponként megtagadva. Akkor fogunk igazán felszabadulni és kiteljesedni, ha hagyjuk, hogy az Úr naponta megtisztítson és megszenteljen bennünket. Nincs ugyanis pusztítóbb az „énközpontú” életnél, és nincs „életigenlőbb” a Krisztus-központúnál.
Bátorítóan hatott rám, hogy hallhattam: Isten ki akar bennünket szabadítani az „elefántcsonttornyunkból”, és szeretne használni mások életében. Felszabadító volt hallani, hogy Isten örök életet akar mindenkinek adni. Élettel teli élet van a szolgálatban, élettel teli élet van abban, hogy Jézus Krisztust bátran hirdethetjük az embereknek.