A fejszés ember

Imaházi istentisztelet keretei között ritkán fordul elő botrányos vagy ijesztő esemény. Szabadtéren, sátoros evangelizáción vagy nyíltvízi bemerítéskor már nem kizárt. Ezek megfelelő kezeléséhez Szentlélektől vezérelt lélekjelenlét és ötletesség szükséges.

Ebben is példaként áll előttünk a parasztpróféta Kornya Mihály, és ezt szemlélteti a Kirner A. Bertalan följegyzése alapján szépírói feldolgozásban megírt alábbi történet.

1893-ban bemerítésre készültek Bihar vármegye Tenkei járásának egyik vegyes nemzetiségű községében, Kisházán.

A vízparton ott álltak a szokásos öltözősátrak, körben a nagy tömeg, a hívőkkel együtt sok érdeklődő.

A bemerítkezők között ott volt egy román asszony, aki régóta szerette volna már fölvenni a hívők keresztségét. Férje azonban ezt vadul ellenezte, és a durva tettlegességtől sem riadt vissza.

Most épp favágáson volt a messzi erdőben társaival. Ezt kihasználva felesége úgy döntött, hogy bemerítkezik.

Egy rosszakaró szomszédasszony azonban nem volt rest, és értesítette a dologról a férjet:

– Gyere, mert a feleséged, Szaveta elment bemerítkezni! – A férfi társai gúnyolódásától is feltüzelve bőszülten rohant a faluba úgy, ahogy volt, hatalmas fejszével a kezében.

Nagy riadalom támadt, amikor berobbant a vízparti sokadalomba „áruló” feleségét halálra keresve. Kornya menten észrevette, odaballagott hozzá, és csöndesen megszólította a felindult embert:

– Frátye Mandru , de jó, hogy eljöttél… Épp te kellesz nekünk, látom, fejszét is hoztál. Meg kell erősíteni a sátrat. Itt van, ni, ez a karó, hegyezd ki, aztán verd be jól a helyire. – Kornya megvárta, amíg a hívatlan segítő elkészült, aztán csak úgy mellékesen megkérte:

– Nem maradnál itt, hogy ügyelj a sátorra, mert a többiek mind elhúzódtak amoda. De ha te nem akarsz maradni, akkor muszáj keresnem valaki mást.

– Na, nem kell, én leszek – felelte tört magyarsággal a férfi, és ott maradt.

– Én most megkezdem a beszédet, de a végén majd jövök, mert még kérdezni akarok tőled valamit.

Ámulva és megnyugodva szemlélte a nép a történteket, aztán egész figyelmüket a prédikációra fordították:

– ,,A fejsze immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely rossz gyümölcsöt terem, kivágattatik és tűzre vettetik.”  (Mt 3,10)

Gyümölcsöt, jó gyümölcsöt vár a Gazda, és ha azt megtalálja, a fejszének nincs semmi dolga. Az emberek is fák, gyümölcseik a tetteik. Szíve mélyén mindenki szeretne jó lenni, de nem képes rá. Próbálkozik egy ideig, aztán föladja. Nem gondol arra, hogy az életével játszik. Mert a Biblia azt mondja, ha nincs jó cselekedet, akkor az ember rossz. Rossz fa, és a rossz fa gyökerére lesújt a fejsze. Nincs menekvés, jön a tűz, az ítélet… Vagy talán van más út? Hogyne lenne, hisz éppen ezért jött Jézus Krisztus! ő képes megváltoztatni az embert. Egyedül ő az, aki a rosszat jóvá teheti, jó emberré mindenkit, aki elfogadja őt, aki hittel rábízza magát. Az új élettel együtt jár aztán a jó gyümölcs. És akkor örül a Gazda, pihen a fejsze. Isten szívének is jobban esik, ha a fejsze nem ítélet miatt lendül, hanem azért – mint az előbb is frátye Mandru kezében –, hogy a helyére üssön mondjuk egy sátorkarót!

A prédikáció végén odalépett Kornya a láthatóan meghatódott fejszés emberhez:

– Mindjárt kezdődik a bemerítés. Itt maradsz, vagy talán hazaviszed a feleséged?

– Maradok, és keresztelje meg a többivel őt is. – A vízparton szinte a saját szívdobogásukat is hallották a párbeszédre figyelő emberek…

Aznap éjjel Kornya szállásadója a fejszés ember volt, aztán több alkalommal máskor is.

Kisházán néhány hónap múlva újabb bemerítésre gyülekeztek az emberek. Köztük ott volt frátye Mandru is. Ám most nem azért, hogy bárkit is rémisztgessen, vagy hogy az öltözősátrat erősítse, hanem azért, hogy a bemerítésben is kövesse életét megjavító Jézusát, Krisztusát.