A gadarai megszállott

Jézus ritkán hagyta el Palesztina területét. Most is csak egy rövid időre ment át Gadarába. De itt egy különös eseménynek a lefolyását kísérhetjük megrendítő figyelemmel.

Egy megszállott ember tartotta rettegésben az egész környéket. Amit megtehettek, azt megtették vele, vagyis megkötözték, leláncolták. De a meggyógyítására kísérletet sem tehettek. Ilyen betegségre nem volt gyógyszer és gyógymód akkor sem, de ma sincs! Ennek ellenére mégis embernek tartották, noha nem emberi módon élt. Sírboltokban „lakott”, elkülönülve mindenkitől. Elgondolható, hogy a félelmen kívül mennyi mindent elképzeltek felőle az emberek, ami által csak növelték ok nélkül is az iránta megkövesedett ellenségeskedést.

De valamilyen gondoskodásban mégiscsak részesülhetett a beteg, mert másképpen nem élhetett volna! De talányos az étkeztetése. Ki merészkedett a közelébe kerülni? Volt-e annyi szeretet iránta valakiben, és annyi fortély, hogy legalább néha-néha kenyeret dobjon elébe? Ő maga pedig minden emberi érzéstől, gondolattól kiüresedve gyötrődött s vergődött.

Amikor Jézus a hajóból partra szállt, vele szembe jött ez a félig ember, de inkább rettegett lény, és leborult eléje ezt kiáltva: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem!” – Jézus ugyanis azonnal megparancsolta a benne levő léleknek, hogy menjen ki belőle. Ez kényszerítette az általa fogságban tartott embert arra, hogy itt a pusztában éljen és tartsa rettegésben az embereket. Azt mi szinte nem is tartjuk csodának, pedig az volt, hogy Jézus tudta, kinek a zsoldjában áll ez a szerencsétlen. De nem kevésbé figyelemre méltó, hogy amíg az emberek újra kérdezgették, amikor Jézus csodákat tett, hogy kicsoda ő, addig a gonosz („első látásra”) pontosan tudta, hogy kicsoda Jézus! Jó lenne sokszor, ha mi is tudnánk, hogy kicsoda az ördög!

A láncok, kötelékek szétszaggatásának a kérdése nem talány tovább, mert azt egy légiónyi gonosz folytonosan megtette! Az emberek pedig összefogással meg-megkötözték a szerencsétlent, ám az ördögök kiszabadították, hogy a gadaraiak meg ne szabaduljanak. De nagy tudatlanság lenne részünkről azt kérdezni, hogy honnan vettek az ördögök erőt a láncok szétszakításához! Ezért nem szűnt meg a gadaraiak félelme sem mindaddig, amíg Jézus a gonoszokat el nem kergette!

Most és itt tudjuk meg Gadarában, hogy az ördögök tudják, hogy van alvilág, amely az ő számukra van fenntartva, de addig, amíg nem muszáj, hadd maradjanak itt! Ez megint a mi számunkra nagy tanulság, hogy mennybe menni sem muszáj, és akik nem akarnak oda jutni, azok maradhatnak továbbra is megláncolva, az ördög fogságában. Jézus azonban nemcsak a gadarai szerencsétlent akarja megszabadítani, hanem mindnyájunkat is!

Az ördögök kérték Jézustól, hogy itt létük idejét toldja meg a számukra. Nem támasztottak viszont különös igényt e tekintetben, elég, ha az itt legelésző disznónyájba átmenetileg beköltözhetnek. Ezt megkapták, a disznók azonban eszelősen a meredekről a tóba rohantak és belefulladtak! Így ez a menedék is bezáródott a pórul járt ördögök előtt! A nyáj őrei a környéket bejárva elhíresztelték, ami történt. Nem volt azonban eredménytelen az önként vállalt hírverés.

Sokan eljöttek, hogy tanúi legyenek a történteknek. Meglepődve látták Jézus mellett a teljesen meggyógyultat, ép elmével és felöltözötten. Azonban azt se kérdezzük, hogy honnan volt új ruha itt a pusztában. Ahol Jézus jelen van, ott kenyér és ruha is van! Nem a veszteség hozta zavarba őket, de a meggyógyultat látva nagy félelem lett úrrá rajtuk. Azonban Gadara és egész vidéke kérte, hogy Jézus menjen el békében. Jézus pedig övéivel együtt hajóba szállt.

A felgyógyult beteg pedig Jézushoz akart csatlakozni, de az Úr arra biztatta őt, hogy menjen el és adja hírül mindenkinek, hogy mit tett vele a kegyelmes Isten. Aki igazán meggyógyul, az nem teheti meg, hogy megújult életével ne tegyen tanúságot Isten nagy szeretetéről!