Húsvét előtti nagytakarítás Mike Sámuellel

2760

Hétvégén zenés tavaszi evangelizációs istentiszteletekre került sor a Szatmárnémeti Magyar Baptista Gyülekezet szervezésében ökumenikus kitekintéssel, hiszen más felekezetek képviselői is jelen voltak szép számmal a rendezvénysorozaton.

Csütörtökön Charles Jones, az American Baptist International Ministries szervezet európai és közel-keleti munkájáért felelős igazgatója prédikált, továbbá az alkalom többi részében is varázslatos, jellegzetes, egyedi hangjával dicsérte Istenét.

Péntektől vasárnapig Mike Sámuel, Magyarország egyik legnépszerűbb prédikátora több ízben is hirdette Isten szavát. Buzdított az Isten igéjével való élésre, az imádságra, valamint a belső megtisztulásra.

Vasárnap kora este a megtelt filharmóniában húsvét előtti lelki nagytakarításra biztatott, valamint a bálványok okozta károkra hívta fel a figyelmet. Szűcs Sándor helyi pásztor köszöntött, a szervező gyülekezet énekkarai, ifjai pedig énekszolgálatokkal dicsőítettek.

Forrás: https://www.szatmar.ro/Husvet_elotti_nagytakaritas_Mike_Samuellel/hirek/90919


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!