„Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!”

1889–2019

Bemerítés Pécsett 1969. június 22-én a Bástya utcai baptista imaházban                   

• 

• 

Még kisiskolások, iskolások voltunk, mikor Mészáros Kálmán lelkipásztor testvér Pécsre érkezett a családjával, Kati nénivel és három gyermekükkel. Az ő igehirdetésein, példamutatásán nőttünk fel.

Mindnyájan nagy szeretettel emlékezünk meg vasárnapi iskolai tanítóinkról, Gőbl Henrik, Csabai János, Urlichshoffer József testvérekről, gyülekezetvezetőnkről, dr. Meláth Ferencről, énektanárunkról, Dia néniről, karmestereinkről, dr. Meláth Józsefről, Gruber Ádám bácsiról. Volt akkoriban ennek a gyülekezetnek egy igen stabil, komoly hívő elöljárósága, köztük szüleinkkel. Később Gerzsenyi Sándor lelkipásztor testvér és Marika folytatták ezt a szép munkát. Sokakat megemlíthetnénk még (mint Ferencz Tibort és Edinát, Sipos Sándort), akik lelki fejlődésünknek alapot adtak és jó példát mutattak, ők voltak a gyökereink.

A bemerítkezési találkozót 2019. június 22-én, szombaton tartottuk meg. Ötven éve pünkösdkor 26-an engedtünk Jézus hívásának, és merítkeztünk be egyszerre. Ebből 22-en a helyi, 4-en a környező gyülekezetekből. A legfiatalabb 13 éves, míg a legidősebb 74 éves volt.

„Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!” (Zsolt 100,4b) – hangzott a felhívás a jelen lévő örvendezők felé.

A találkozó szervezését, a szombati és a vasárnapi alkalom levezetését Bondor Jenő helyi presbiter végezte, aki a jubiláló jelenlevők közül az első bemerített volt.

Macher Tivadar lelkipásztor testvér köszöntött bennünket: „Mert ugyan a test egy, de sok tagja van”.

Akkor éppen hat helyről voltunk jelen. Ahogy a képről számolom, jelenleg 10-11 gyülekezetben vagyunk aktív, szolgáló tagok. Örömmel tölt el bennünket az a biztonság, hogy Krisztushoz tartozunk, és testvéri közösségben lehetünk.

Ez a találkozó egy ünnep-, megemlékezéssorozat részeként jött létre. Ebben az évben ünnepli a Pécsi Baptista Gyülekezet a kezdet – az első ismert bemerítés – 130. évfordulóját. Az első bemerítés 1889 augusztusában volt Pécsett.

Nagy örömmel üdvözöltük egymást, ugyanúgy, ahogy ez köztünk szokás volt régen is, kicsit egymás szavába vágva, bele-belekapva egy-egy témába, próbáltuk elmondani, hol is tartunk most. Isten terve alapján a megélt áldásokra emlékeztünk.

Buzgón énekeltük kedves énekeinket: Vágyom melletted élni, Jézus; Tüzed, Uram Jézus; Hűséged végtelen; Magára vette szennyes ruhámat; Jézus szíve megbocsát; Tudom, az Úrnak terve van velem; Messze fent egy hegyen áll egy régi kereszt.

Hogyan is indult a Szentléleknek ez a kiáradása, ami meghatározta az életünket és mind e mai napig csodálattal tölt el bennünket?

Ifj. Mészáros Kálmán így emlékezik meg róla: „Vasárnap délután egy vidéki lelkipásztor szolgált a félig megtelt imaházban a tékozló fiúról, a másikról, aki otthon maradt, úgy mondta, azokat is hazavárják.

Az imaház padjából is el lehet kárhozni, ha nem fogadjuk el Jézus Krisztust! Ezután estére az irodában várta azokat, akikért lehet imádkozni. Elsőként Kálmán bátorkodott bemenni édesapjához. Apuka, csak hümmögött: „Én most nem mondok semmit, imádkozzunk.”

Majd volt, aki hétfőn jelentkezett, volt, aki keddig bírta és szaladt lerendezni tartozását. Így volt ez hetekig. Nyitva állt az ajtó, futótűzként terjedt az evangélium, egyenként kopogtatott szívünk ajtaján az Úr. Ez a kora ifjúságunkban megtapasztalt csoda a későbbiekre védelmet adott. Nagyon vidám társaság voltunk. Alig vártuk a vasárnap délutáni istentisztelet végét, amikor lelkipásztorunkkal együtt felsétáltunk a Havi-hegyi kereszthez énekelni!

Bennünket nagy hálaadásra indított az egymástól hallott bizonyságok sorozata.

Mészáros testvér igei tanácsai után mindannyian imádkoztunk egymás után, ahogy ültünk.

A szombati alkalom zárásaként, az esős idő ellenére is, néhányan elmentünk a volt Bástya utcai imaházhoz és énekelve, imádkozva emlékeztünk a múltra. A kereszthez való felmenetelt a közben viharossá vált időjárás meghiúsította.

A vasárnapi istentiszteleten a Pécsi Baptista Gyülekezettel együtt ünnepeltünk, és ehhez a jubileumhoz csatlakozhattak még az 55, 60, 65, 70 éve bemerítkezett testvéreink is, felidézve a régi időket újból megerősödhettünk.

Kezdőénekünk egy, a gyülekezeti énekeskönyvben is megtalálható ének volt. A 26 bemerítkező ezt énekelte, amikor bevonult az imaházba: „Vágyom melletted élni, Jézus, Csendben veled beszélni, Jézus…” Ez az ének is hozzájárult ahhoz, hogy mindenki emlékezhessen bemerítési alkalmára.

Több ifjúsági éneket is énekeltünk gitárkísérettel a gyülekezet elé kiállva, együtt a gyülekezettel. Közben szolgálatok hangzottak el: Bárdosné Tóth Lidia egy most megjelent verseskönyvéből olvasott fel, amely rímekbe szedett bizonyságtételekből áll.

Kovácsné Tóth Erzsébet bizonyságtételében sok-sok áldásról számolt be. Jelenleg 150 fős családi bölcsődét és óvodát tartanak fent, ahol mindennap bizonyságot tehetnek hitükről.

Kopjárné Tisza Ildikó a Szeretnék énekelni Néked! című Füle Lajos-verset mondta el.

Emmi Sieger (Szántó Emília) az előző napi élményeiről és a lelki gyökereinkről beszélt.

László Sieger (Sipeki László) régi társunk megemlékezett a pécsi időkről. „Fiatalon két nagyszerű gyülekezetben élhettem, a pécsi és a budafoki gyülekezetben. Azért voltak olyan csodálatosak a gyülekezetek, mert voltak példaképek. Sokszor ma is megkérdezem magamtól, mit mondott volna egyik vagy másik idős testvérem, hogyan reagálna erre például Tulith bácsi vagy Rausch Karcsi bácsi.”

Juhászné Tamási Adél a 70 éves bemerítési jubileumáról megemlékezve Groska József Vallomás című versét mondta el. „Értem is szenvedett. Áldom Jézus nevét, mert értem adta életét. Imádom Isten nevét, mert megismertem üdvözítő kegyelmét!” Kedves éneke a „Nem láthat bár a földi szem, mégis tiéd vagyok” kezdetű ének.

Vasárnap délelőtt az igehirdetés szolgálatát dr. Mészáros Kálmán, a kispesti gyülekezet lelkipásztora végezte. Igénk a Timóteushoz írott második levél 3. fejezetének 12. versétől szólt.

„Többen idézték azokat a személyeket, akik tanítottak bennünket. Ők az 1960-as években is megtartották az egyenes utat, egyenes jellemük volt. Nem inogtak meg az élet nehézségei közepette sem. Azok az igazi hívők, akik a krízisben is hűségesek maradnak. Jézus azt mondja: az égi madárnak van fészke, a rókáknak barlangja, de az Isten Fiának nincs hol fejét lehajtania… de jertek és kövessetek engem.

Ha a legnagyobb sötétségben vagy, akkor is felragyog a mennyei fény. A viharban is ott áll a győzelmes kereszt! Minden pécsi utamon felmegyek a kereszthez egy rövid időre. 50 évvel ezelőtt Isten olyan csodálatos módon szólított meg minket! Meghaltunk Krisztussal, és feltámadtunk egy új életre. Volt példaadó édesapánk és édesanyánk. Édesapám 10 éve, édesanyám 25 éve érkezett haza a mennyei városba, de bennem él az ő képmutatás nélküli hitük. Gerjeszd fel azokat a lelki ajándékokat, amelyek benned vannak, amíg még van időd! Mert sürget az idő! A teljes Írás ott van előtted, ne a hangulatod embere légy, maradj meg abban, amit gyermekségedtől kezdve kaptál! Emlékezz, mert ismered te is az Írásokat. Biztos szóra várnak az emberek! Te hirdesd az igét! A teremtő Ige, mely Jézus Krisztusban testet öltött, megtartó evangéliummá válik.

Az ige fog megtartani benneteket, ha bennetek van. Jobban emlékszem ma a vasárnapi iskolában megtanult igékre, mint az újonnan tanultakra. Ragaszkodj a teremtő igéhez, amely téged megtart és megtartja hallgatóidat is.”

Az igehirdetés végén záróénekünkkel Gerzsenyi Sándorra, gyülekezetünk volt lelkipásztorára emlékeztünk hálaadással, aki az énekszöveget írta: „Énekszóval áldom Jézust, értem földre szállt le ő.”

Révész Sándorné Mázsa Adél  és  Bondor Jenő