A hazaszeretetről

Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok!
Mert ilyesmikért a világ pogányai törik magukat, a ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre.
Inkább keressétek az ő országát, és ezek ráadásként megadatnak majd nektek.
Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!

Lk 12,29–32

Mit gondoltok arról az emberről, aki felnőttként testvéreit, házastársát, szüleit vagy gyermekeit hibáztatja családja hiányosságaiért, nehézségeiért, rossz működéséért?

Vajon az a család, amelyiket hibáztatja, szapulja és szidja, nem az ő családja?

Vajon ő nem a család felelős tagja, aki saját maga tehet felnőtt emberként azért, hogy milyen a családja? Hiszen a jó embernek jó családja van!

Vajon mitől lenne jogosult arra, hogy felnőttként letegye a saját családja iránti felelősséget?

Ha valaki mégis így viselkedik felnőtt létére, azt nem lehet komolyan venni, hiszen olyan, mintha még mindig gyerek lenne, de közben nem az. Felnőtt, akinek el kell döntenie, hogy amit nem lát jónak, azt hogyan változtatja meg.

És mit gondoltok arról az emberről, aki felnőttként, felelős polgárként osztályvezetőket, igazgatókat, képviselőket, polgármestereket, államtitkárokat, minisztereket, vezetőket hibáztat az ország hiányosságaiért, nehézségeiért, rossz működéséért? Mit gondoltok arról az emberről, aki felnőtt magyarként Magyarországot hibáztatja, a magyarokat ócsárolja az ország állapota miatt?

Vajon az az ország, amelyiket szid, szapul, kritizál, nem az ő országa; a magyarok, akiket ócsárol, nem az ő népe?

Vajon ő nem felelős tagja saját országának; vajon saját népéhez ő nem tartozik?

Vajon miért ne lenne felelőssége saját országáért, saját népéért, ha ő is tagja, ő is hozzájuk tartozik?

Sokan viselkednek úgy az országban, mintha még mindig gyerekek lennének, akik felelőtlenül csak mások felelősségével foglalkoznak, akik nem érzik, hogy rajtuk múlik, hogy ők az ország, ők a nép.

Sose legyetek ilyenek.

De olyanok se, akik látva a hiányosságokat, a nehézségeket, a rossz működést, nem kritizálnak, de nem is tesznek semmit.

És olyanok se, akik büszkék a magyar múltra, a jelen némely értékére, de semmit nem tesznek a jövőért.

A hazáért tenni kell!

A hazát nem kell szégyellni, nem kell különösen büszkének sem lenni, ugyanúgy, mint ahogy a családunkkal tesszük: sem nem szégyelljük őket, sem nem büszkélkedünk velük lépten-nyomon. Egyszerűen teszünk értük! Ilyen a hazaszeretet is! A többi üres fecsegés.

Márai Sándor is különbséget tesz az igazi és az üres hazafiság között, amikor ezt írja:

„A hazafiak riszálják magukat, énekelnek, szavalnak, esküdöznek. De csak egyfajta igazi hazafiság van: ha valaki ott, ahol éppen van, teljes hűséggel és feltétlen erőkifejtéssel helytáll a munkájában. Ennek visszaható ereje van a hazára. Minden más csak vásári mutogatás és tányérozás.”

Mit akart Jézus megértetni tanítványaival, amikor ezt mondta nekik: „úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!”

Emlékszünk a mesékre, ahol a király annak adja a lánya kezét és a fele királyságát, aki kiállja a próbákat. Mit jelent az, hogy neked adom a fele királyságomat? Azt, hogy megosztom az ország feletti uralmat veled. És mit jelent az uralkodás a Biblia, Isten gondolkodásmódja szerint? Azt, hogy az uralkodó gondoskodik népe jólétéről, jóllétéről, és jó irányba tereli őket.

Erről beszélt Jézus a tanítványainak, amikor kijelentette nekik, hogy az Atya Isten nekik adja az országot, hogy megosztja velük az uralmat: az emberekről való gondoskodást, az emberek jóra való bátorítását.

Ez a nagy misszióparancs lényege, ez Isten uralmában való osztozás lényege:

„Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek.”

Az igazi keresztény hazafi így forgolódik, így munkálkodik népe között, embertársai között.

Mert nem az a hazafi, aki ócsárolja a népét, nem az a hazafi, aki könnyes szemmel büszkélkedik a múlttal, hanem az, aki ismerve népe múltját és jelenét szolgálja őket tudásával, tehetségével és tettekben is megmutatkozó hitével.

„Az életben annak van előnye, aki már akkor hozzákezd a problémák megoldásához, amikor mások még csak beszélnek róla”

– mondta egyszer John Fitzgerald Kennedy. És ő mondta saját népének sokszor azt is:

„Ne azt kérdezd, mit tud érted tenni a hazád, inkább azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért.”

A mi baptista lelkipásztorunk, Martin Luther King bátorított bennünket így:

„Mindenki lehet nagy ember, mert bárki képes másokat szolgálni. A szolgálathoz nem kell egyetemi végzettség. Nem kell hozzá egyeztetni az alanyt az állítmánnyal. Csak hálatelt szív kell hozzá, szeretettől áthatott lélek.”

Magyarországra, a népünkre először is nem büszkének kell lennünk, hanem hálásnak érte, hogy itt és velük élhetünk. Örülnünk kell a hazánknak, a népünknek. Másodszor pedig szeretettel kell átitatódnunk országunk és népünk iránt, akkor mindig tudni fogjuk, mi a teendőnk, amivel szolgálhatjuk hazánkat, népünket, és így kivehetjük a részünket Jézus misszióparancsa nyomán az isteni uralomból.

Mert isteni dolog úgy uralkodni, hogy szolgálod a többieket. Sok sikert, Isten áldását mindenkinek ehhez az igazi hazaszeretethez.