Egyezzünk meg és mutassuk be az evangéliumot!

Egy hithű (baptista, evangélikus, római katolikus, református stb.) család fia beleszeretett egy szintén hithű család gyönyörű, okos, gyakorlatias, aktív egyházi szolgálatot végző lányába. Az icipici különbség csak az a két család között, hogy nem ugyanahhoz a felekezethez tartoznak. Mára össze is házasodtak. De házasságuknak mindkét család, az egész rokonság és a két felekezet is az összes hagyományával és programjával részévé vált. Tapasztalatlanságuk és naiv jóhiszeműségük miatt mindenki elvárását és igényét figyelembe vették. Akik ismerjük őket és a hasonló házasságokat, mind azért imádkozunk, hogy túléljék ezt a szakaszt, és párkapcsolatuk gyönyörű, tartalmas és Krisztust sugárzóvá váljék.

De hogyan egyezzenek meg? Meg legyen keresztelve a gyermek, vagy várjanak a személyes hitre jutásig? Ha megkeresztelik, hova kereszteljék, melyik közösségbe, melyik pappal? Hova járjanak közösségbe? Hogyan gyakorolják hitüket a családban? A gyermekeket melyik hitre neveljék? És még mennyi megegyezésre váró kérdés van.

A helyes megegyezés legnagyobb feladata nem felekezetközi kérdés. Nem a mi gyülekezeteink és egyházaink megegyezése a legnagyobb kérdés.

Az igazi feladat a családjainkban és a saját gyülekezeteinkben vár ránk.

Mert az emberek nem a felekezetek, egyházak közét látogatják (mivel egyszerre csak egy helyen tudnak lenni), hanem a mi alkalmainkat: istentiszteleteinket, miséinket. És ráadásul ők is családokban élnek. Ezért a megegyezés feladata a családunkban és a gyülekezetünkben vár ránk.

Egyedül Krisztus evangéliuma kapcsol össze

Mindegyikünk életében volt idő, amikor hittük, a mi egyházunk, felekezetünk a legjobb. Egészen addig így volt, amíg teljes mélységében meg nem ismertük saját közösségünket összes erényével és hibájával együtt. Ekkor kezdtük megérteni, hogy nincs sem tökéletes, sem felsőbbrendű közösség Krisztus egyházában.

A Krisztus-hívők közössége – vagyis mi – nem a tagság exkluzivitása, különleges szentsége miatt rendkívüli, hanem egyedül Jézus Krisztus valóságos jelenléte miatt. S ettől kezdve, ha megértjük Jézus Krisztus egyedülálló szerepét az egyházban, elkezdődhet szerény átgondolása a dolgoknak.

Egyedül Krisztus evangéliuma kapcsol össze valóságosan Istennel, az Atyánkkal. Csak ezen az úton van üdvösségünk, vagyis üdvösséges életünk, isteni életünk. Az élet életet szül, hatással van, vagyunk a környezetünkre.

Hívő dolgunk pontosítása

1. Ezért elsődleges dolgunk nem az egyezkedés, nem is az evangelizáció, hanem mindenekelőtt újra és újra az, hogy Istent valóságosan és személyesen megismerjük olyan mértékben (mértéktelenül), annyira vele éljünk-haljunk, hogy ez a kapcsolat életünk minden területén egyre erősebbé, bölcsebbé, kedvesebbé, szeretőbbé, tiszteletteljessé, eredményesebbé, jobbá, nemesebbé varázsoljon bennünket. Elsődleges dolgunk, hogy a magunk fejlődésével foglalkozzunk.

2. Másokkal csak ezután és akkor foglalkozzunk, ha épp van olyan értékünk, fizikai-lelki vagyonunk, amely a másik embertestvérünket képes gyógyítani, erősíteni, gazdagítani, fejleszteni. S ha mindezt képes vagyok úgy tenni, hogy csakis a másik haszna számít önzetlenül. Ez evangelizáció! A javából!

3. És mikor vitatkozhatunk, mikor mondhatjuk el a kritikánkat (az igazságot, ahogy szoktuk mondani), mikor tehetjük szóvá mások, más egyházak tévedéseit, hibáit? A vitáink célja nem lehet a másik legyőzése, elítélése, megalázása. Egyedül azért szabad vitatkoznom – magam szükséges megvédése mellett –, hogy mélyebben feltárulkozzam, megértessem magam a korlátaimmal együtt, és hogy pontosabban, első kézből megismerjem a másik álláspontját, véleményét, hitét, annak történetét, jelen helyzetét és körülményeit, hogy megérthessem mostani életét.

Az élet több, mint elvek

Világunknak ezen a szegletén különösen is elfogultak vagyunk a vallás elvi, filozófiai-dogmatikai, kateketikai pontossága és igazságai iránt. Pedig ezek csak akkor érnek valamit, ha Istennel személyes találkozásra, személyes érintettségünkre épülnek. Ezt szoktuk a Biblia alapján megtérésnek és újjászületésnek is nevezni. E nélkül a személyes érintettség nélkül a kereszténységünk csak egy a világ sok vallása közül.

Ahogy nem egy test az a házasság, ahol az egyik szív nem gyújtja lángra a másikat, ugyanúgy ha Krisztus nem lobbantja fel bennem az iránta való vágyat, szeretetet, engedelmességet, az ő keresését, minden jó eredmény csak a vallásos akaraterő függvénye.

Az evangélium szavak útján is átadható. De az evangélium nem mondatok jó rendszere, hanem maga az élet és annak ereje. Ezért az evangélium nem a helyesen elmondott mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan és teljes létezésben.

Ezért csak akkor fogunk tudni evangelizálni a lényünkkel, amikor Krisztus evangéliuma örömmel tölti meg minden napunkat. Addig nem nyugodhatunk, amíg így meg nem ismerjük őt, Krisztust.

Hogyan lehetünk jobb tanúi Krisztus tanúságtételének? Hát így. Kezdjünk hozzá, vagy folytassuk még lelkesebben az életet Krisztussal, hogy a velünk itt élő embertársaink megtapasztalhassák rajtunk keresztül Isten valóságát.