Október a reformáció hónapja, amelyben idén a Luther Márton által elindított reformáció 502. évfordulóját ünnepeljük. Többéves hagyományunk immár, hogy a reformáció hónapját kórusénekléssel, Istent dicsérő, őt dicsőítő énekekkel kezdjük el.

Október elsején ennek az ünnepkezdésnek a Deák téri evangélikus templom adott helyet. Bevezető köszöntőjében Kondor Péter evangélikus püspök arról beszélt, hogy „az egyház ma is reformációra szorul, a világ, amelyben élünk, arra késztet bennünket, hogy újra és újra átgondoljuk szolgálatunkat. Nem nekünk kell magunkat megreformálnunk, csakis Jézus Krisztus képes minket megújítani. Használjuk a reformáció havát arra, hogy engedjük őt munkálkodni az életünkben!”
Az első zenei szolgálat során Beharka Pál éneke hangzott fel, amelyet az ünnepi istentiszteleten szolgálatot végző négy kórus együttese énekelt Kovács István újpesti baptista karnagy vezetésével, a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes és Finta Gergely orgonaművész közreműködésével. Minden bizonnyal igaz az a református sajtóban megjelent megállapítás, hogy ez volt a „rendez­vény­sorozat valaha volt legnépesebb összkara”.
Mielőtt az egyesített kórus elénekelte Beharka Pál „Szent az Úr, az Alkotó” kezdetű énekét, két jubiláló zenészre emlékeztünk. Bódiss Tamás orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene tanszékének docense, az ünnepi alkalmat szervező MEÖT-bizottság elnöke két kiemelkedő egyházzenészre emlékezett, akik ebben az évben töltötték be a 90. évüket. Trajtler Gábor orgonaművész, a Deák téri evangélikus templom egykori karnagya, és Beharka Pál baptista orgonaművész, karnagy, a baptista egyház korábbi zenei vezetője egyaránt sokat tett a hazai protestáns zene ügyében. Be­harka Pál munkásságáról elhangzott, hogy elévülhetetlen érdemeket szerzett a hazai protestáns zene és kóruséneklés előmozdítása terén. Kóruskiadványait, harmónium- és orgonaiskoláját számos protestáns gyülekezet kórusa és orgonistája használja eredményesen. A több mint 120 énekessel előadott művet szeretett Pali bátyánk még 1989-ben írta az európai baptisták budapesti konferenciája és Billy Graham emlékezetes népstadionbeli evangelizációja tiszteletére. Az ének szövegét a 66. zsoltár 5. versének gondolatát hangsúlyozva dr. Gerzsenyi László írta.
Az ökumenikus istentiszteleten a baptista színeket a rákoscsabai gyülekezet énekkara képviselte. A bemutatott énekek az Evangéliumi karénekek két ismert darabja (Örvendtem, mikor mondták nekem; Tekints szemeiddel a magasba fel), valamint Ráduly Emil A 124. zsoltár című műve volt. Vezényeltek: Kertész Péter, Szabóné Hricsovinyi Re­náta és Cseri Zsolt.
Az igehirdetést megelőző másik kórus a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának női kara volt, akik egy hatszólamú taizei kánont és Kodály Zoltán 150. zsoltárát énekelték Ber­kesi Boglárka és Hargita Péter vezényletével.
A reformáció hónapjának megnyitó igehirdetését dr. Steinbach József dunántúli református püspök, a MEÖT elnöke a korinthusiakhoz írt második levél nyolcadik fejezetének hetedik verse alapján tartotta. „Isten népe bővelkedő nép, mi mindannyian gazdagon megajándékozott emberek vagyunk. Vajon tudunk-e bővelkedni a hitben, Isten igéjében, netán a krisztusi szeretetben?” – tette fel a kérdést a püspök a templomot betöltő nagyszámú hallgatóságnak. Igehirdetése végén azt kívánta: „Ragyogjon fel bennünk az evangélium, akik megváltott emberek vagyunk, akik még szűkölködés közepette is bővelkedünk a hitben, az igében, az ismeretben, az igyekezetben és a krisztusi szeretetben!”
A Pünkösdi Zenei Misszió „Égi Szólamok” kórusának szolgálatát Schmélné Papp Ágnes vezette. Énekük a könnyűzenei stílust képviselve szólt, és hordozta a keresztény ember bizonyságtételét: „Velem vagy mindig”, „Hálás a szívem”, „A Seregek Ura velünk van” címmel.
A negyedik zenei szolgálatot a legnépesebb együttes, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium mintegy 47 tagú ifjúsági kórusa végezte Kardos Anna vezényletével. Előadá­sukban az Örök dicsőség sugara című gregorián ének, két Goudimel-darab, Szokolay Sándor bűnbánati zsoltára és Arvo Pärt Vater unser című darabja hangzott fel, utóbbi Finta Gergely orgonakíséretével.
Az alkalom végén az ökumenikus tanács protestáns tagegyházainak vezetői – Papp János baptista egyházelnök, Pataky Albert pünkösdi egyházelnök, Khaled A. László metodista szuperintendens és dr. Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára – imádkoztak. A záróáldást dr. Stein­bach József református püspök mondta.
Végezetül az összevont kórus a gyülekezettel együtt énekelte a készülő új református énekeskönyv „Már véget ért a nap, mit adtál” című új énekét Bódiss Tamás vezényletével.
Áldja meg Isten ezt a hónapot, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsát és tagegyházait!

Marosi Nagy Lajos


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!