Február harmadik vasárnapján gyülekezeti imatermünkben a megszokottól jóval többen gyűltünk össze. Nem csoda, hisz nem mindennapos esemény, hanem bemerítés történt.
Két fiatal – Isten melletti döntését – ezen a napon pecsételte meg bemerítkezésük által.
A prédikációt Tisza Attila lelkipásztortól hallhattuk, aki ismertette e keresztség lényegét és fontosságát. Az alapige a Róma 6:3-5 volt, miszerint Jézus Krisztusba, az Ő halálába való megkeresztelkedés egyúttal egy új életben való járást is jelent. Az igehirdető ezt úgy fejezte ki, hogy a bemerítő medence egyszerre „a régi élet koporsója és egy új élet bölcsője.
A bemerítkezési modell maga Jézus Krisztus.
A vízkeresztség nem jelent mást, mint leszámolás a régivel és egy újnak a nyitánya.”
S mivel Katona Judit és Tóth Máté is amellett döntött, hogy elhagyják régi életüket, ezért állhattak a bemerítő medence szélén. Jézus hívta, nem kényszerítette őket e döntésre, üdvösségre. Elismerték, hogy ezután nem a maguk ura akarnak lenni, hanem életük irányítását, jövőjüket Jézusra bízzák, Aki nélkül nem tudnak élni, reménykedni és a jövőbe tekinteni.
Úgy gondolom, hogy a prédikációban elhangzott szavak, mondatok mind a bemerítkezők, a már korábban bemerítettek és a jövőben bemerítés előtt állók számára egyaránt hasznos és építő volt.
E cselekedetre való buzdítást követően e két fiatal bizonyságtételét hallgathattuk meg.
Tóth Máté elmondta, hogy mivel hívő családban született, számára Isten léte nem volt kérdés. Járt táborokba, de nagy változást önmagában e dolog nem hozott. Tudatában volt bűneivel, s a világ hatott rá. Elérkezett az ő életében is az az idő, amikor Istent kereste, igehirdetéseket hallgatott, imádkozott. S tudjuk, hogy aki Istent őszintén keresi, az meg is találja, sőt Isten kijelenti magát számára. Így történt Máté életében is, akit egy evangélizáción hallottak a jövőjével kapcsolatban mélyen elgondolkoztattak és tisztában volt azzal, hogy Isten nélkül ő is elveszne. Mivel elveszni ő sem akar(t), ezért Istenhez fordult és átadta életét Neki.
Katona Judit családi háttere hasonló fiatal bemerítkező társához, mivel ő is hívő családban nőtt fel, így számára sem volt kérdés, hogy Isten létezik-e. Hitt Benne, de nem foglalkozott Vele. Alapjában véve jó gyermek volt, de egy idő után rájött – Judit szavaival élve -, hogy „rossz”. Belépett az életébe a lopás, hazudozás. Boldogtalan lett, depressziós volt. Ő is járt táborokba, s az egyik ilyen alkalommal őszinte Isten keresésére választ kapott, amit Judit megtérő imádsága követett. Isten elvette a kezdeti bizonytalanságot is a szívéből, így most már teljes bizonyossággal tudja, hogy ő is Isten elfogadott gyermeke.
A bizonyságtételeket a régi élettel való leszámolás nyilvános cselekedete vagyis a víz alá merítés követte, így mindeközben jogosan énekelhettük, hogy „Megmozdul a parton a víz….”. A „víz megmozdulását” Balog Miklós nyugdíjas lelkipásztor is segítette, aki a két fiatalt bemerítette.
Örömteljes perceket élhettünk át, látva Isten munkáját az Őt keresők életében, s mindezeken felbuzdulva mindannyian mondhatjuk azt naponként Istennek, hogy „Légy Te a főnök!” az életünkben.