„Kijelentem a világ előtt, hogy én Jézushoz tartozom”

„Bármilyen keresztény konferencia sem lehet olyan felemelő, mint egy bemerítési istentisztelet” – Tóth Sándor lelkipásztorunk ezekkel a szavakkal emlékezett vissza egy héttel később a 2020. június 28-i bemerítési istentiszteletünkre a Debreceni Új Remény Baptista Gyülekezetben.

Isten szerető jelenlététől átitatott csodás alkalmunkon két testvérünk merítkezett be vízbe és Szent Szellembe, akik élettörténetét hallgatva saját szemünkkel láthattuk, hogy…

„Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten szent hajlékában” (Zsolt 68,6).

Pásztorunk a Szentírás igéivel tanította a meghívott családtagokkal, barátokkal kiegészült gyülekezetünket a bemerítés bibliai jelentőségéről, igazságáról. Ezután bemerítkező testvéreink következtek.

Kedves olvasók, testvérek, hallgassatok bele bizonyságtételükbe:

Katalin

„Édesapám 42 évesen hirtelen szívinfarktust kapott és reggel kórházba szállították. Én hetedikes iskolás voltam… délután hazafelé jövet a házunktól pár száz méterre furcsa érzés került a szívembe. Valaki szólt nekem, előre… felkészített… »Apukád meghalt… de ne félj, én veled vagyok… erőt adok.« Nyugodtan, békességgel fogadtam el, hogy nincs már apa… 12 évesen…

Az igazi megtérésem mégis később jött el, mikor már angolnyelv-tanárként a szokásos kérdéseim egyikét tettem fel a tanítványaimnak, miszerint: »Mire vagy a legbüszkébb az életedben, mi az, amire mindig gondolsz, mikor reggel felkelsz, ami a legfontosabb számodra?« Vártam a sokadszorra hallott frázisokat a karrierről, családról, házról, autóról, hobbiról, mikor az egyik tanítványom ezt mondta:

»Nekem az a legfontosabb az életemben, hogy Jézus Krisztus meghalt értem a kereszten.«

Igen, ez az, ami nekem hiányzott, én is ilyen hitet akarok!!!… Ő bevezetett az élő hit világába, megértettem igazán, hogy Jézus értem is meghalt a kereszten, és ha befogadom a szívembe, Isten családjába tartozom. Akkor jöttem rá, hogy visszagondolva a mennyei Atya mindig velem volt, ő a támaszom, ahogy ígérte, és most már tényleg ő él a szívemben.

A bemerítkezési alkalom nekem azt jelenti, hogy megmutatom és kijelentem a világ előtt, hogy én Jézushoz tartozom.”

Ágnes

„Válásom után nagyon egyedül maradtam minden gonddal, problémával. Munkám mellett a megélhetésünk érdekében órákat is adtam az otthonunkban, így még kevesebb időm maradt az akkor még kicsi gyermekemre…

Amikor kislányom 9 éves lehetett, eszembe jutott, hogy be kellene íratni hittanórára, mert ennek bizonyára az akkor már nem élő apukám is örülne, meg anyósom is, akivel nagyon jó viszonyban voltam. Minden szombat délelőtt elvittem őt hittanórára, de egyszer csak közölte velem, hogy a tanító néni szerint ez kevés, mert minden vasárnap is ott kellene lennünk a szentmisén. Mivel ez a főzés ideje volt, azt hittem, hogy erre azonnal mondok valami nem kívánatosat, de nem ez történt. Máig nem tudom, hogyan, de az jött ki a számon, hogy »ez csak természetes, menni fogunk«. És mentünk is…

Utólag végiggondolva ez az engedelmesség volt a fordulópont az életemben. Ettől kezdve Jézus egyengette az utamat, és felébresztette bennem a vágyat, hogy egyre inkább keressem őt…

Egy alkalommal, amikor bokatörési karanténban voltam, a PAX Tévét hallgattam, ahol a Római levél került szóba. Az »ingyenkegyelem« kifejezés tantusza ekkor esett le, hiába hallottam már többször előtte. Ekkor vált teljesen világossá előttem Isten kegyelme…

Az Új Remény gyülekezetben – ahová az akkor már bemerítkezett lányom hívott el – sokkal részletesebben hallottam a megtérésről, a kegyelemről, arról, hogy Isten gyermeke vagyok, és bűneim mind bocsánatot nyertek Jézus kereszthalálával, és nyitva áll előttem a mennyország. A Biblia világa is itt teljesedett ki…

Bemerítkezni azért szeretnék, mert egyrészt Jézus is példát mutatott erre, másrészt egyetértek azzal, hogy felnőttkorban, tudatosan kell megvallani a gyülekezet előtt, hogy hiszünk Jézus Krisztusban, az ő megváltó halálában és feltámadásában, átformáló erejében, és abban, hogy ezáltal Isten gyermekei lettünk, az ő családjába tartozunk…”

Testvéreink vallástételét és bemerítkezését követően Bereczki Lajos lelkipásztor testvérünk hirdette az evangéliumot, majd szeretetvendégséget tartottunk, mialatt lehetőségünk adódott a bemerítési alkalomról, az élet és a hit kérdéseiről beszélgetni az Istent kereső családtagokkal, barátokkal.

Istennek hála, a következő, július 19-én induló bibliai Felfedező csoportunkra már többen is jelentkeztek. A következő bemerítési alkalmunkról is tudósítani fogunk benneteket!

Ágnes testvérünk bizonyságtételének biztató végszavával köszönök el… egyelőre! 🙂

„A vágyam az, hogy én is elmondhassam azt, amit Pál apostol mondott a Galatákhoz írt levelében (2,20), hogy »Élek pedig többé már nem én, hanem él bennem a Krisztus«. És akkor ez lesz a végállomás.”