Szabadtéri istentiszteleten Pestszentimrén

„Akinek van Istene és megvan mindene, nem rendelkezik többel, mint az az ember, akinek csak Istene van.” (C. S. Lewis)

„Ha Isten a miénk és mi Istené vagyunk, akkor mindenünk megvan.” (Kapitány Zsolt lelkész)

Szabadtéri autós istentiszteletre igyekszem kedves barátomhoz, Háló Gyulához és feleségéhez, Ágihoz, illetve jó néhány könyvtárba járó családhoz, gyülekezeti taghoz. Nagyon szeretem Gyulában azt, hogy az élet jobb, rosszabb helyzeteiben is mindig feltalálja magát, és újszerű, kreatív megoldást kínál, akár egy istentisztelet és azon keresztül a közösség megtartására is.

Erre rímel lelkésztársa, Kapitány Zsolt azon igehirdetési gondolata, miszerint új dolgokat ne féljünk megismerni, és igyekezzünk a jó és bevált ötleteket magunkévá tenni. Felnőtt emberként is érdemes kipróbálni és megvizsgálni az életet, főleg akkor, ha a valódi szabadság után vágyunk, és szeretnénk az életet még teljesebben megélni, mint például azt, hogy eljövök, és még tetszik is nekem az istentisztelet új, szokatlan formája, sőt olyan piknikhangulat van Pestszentimrén a Sportkastély füves területén, hogy akár ezek az alkalmak folytathatóak lehetnének járványhelyzettől függetlenül is a tavasztól őszig tartó kellemesen meleg időszakban.

A lelkészek és segítőik is nagyon igyekeznek, hogy az igehirdetésre érkezők a lehető legkomfortosabban érezzék magukat, például nekem is rögtön esernyőt adnak, hatalmas napernyőket állítanak fel, előkerülnek a kerti székek, szép és kényelmes plédek is. A gyerekeknek rajzlapot és színesceruza-készleteket is osztanak, és minden alkalommal megkérik őket, hogy a példabeszédek alatt rajzoljanak egy-egy témában. Ottlétemkor arra kérték a kicsiket és nagyokat egyaránt, hogy azt jelenítsék meg a képeiken, hol szeretnek egyedül lenni. Nagyon örültem ennek az észrevétlenül tanító és elgondolkodtató kérésnek, mert gondoljuk csak végig… a mai gyerekek vannak bármikor is egyedül? Hagyjuk őket magukban gondolkozni, ábrándozni, pihenni vagy unatkozni? Vannak bármikor is csendben úgy, hogy nem szól közben a tv, a rádió, a számítógép, a tablet stb., hanem tényleg csend van? A rajzokat végignézve hála Istennek vannak azért ilyen helyzetek… Többször jelent meg a rajzokon a vízpart, a természet, aminek külön örültem, de annak is, amikor a gyerek a saját szobáját rajzolta meg mint egy jó menedéket, ahol bekuckózhat és kedvére gondolkozhat, olvashat vagy kicsit unatkozhat, mert igen, néha még az is jó.

Többen hoztak a kisebb gyerekeknek képeskönyveket is, és könyvtárosként olyan jólesett az egyik kedves család harmadik, legkisebb gyermekének mesélni az állatokkal teli, színes képeskönyvből. Renike rekorder is, mert az anyukája 3 hónaposan hozta hozzám beiratkozni a könyvtárba. Igen, lehet ilyen picin is könyvtártag bárki, az olvasóvá nevelést már 0 éves kortól el kell kezdeni a sok-sok mondókás- és daloskönyvvel, játékkal. A sok kedves ember egészen feltöltött szeretetével. Jól mondta Háló Gyula: „A szeretet etet.” Ő azt a hétköznapi példát hozta, hogy egyszer a vonaton utazva figyelmes lett egy nagypapa és unokája nevetésére, miközben a nagypapa sokszor megfogta a kicsi arcát, és azt mondta: Megeszlek! Olyan szép szóhasználatunk ez, hiszen akkor jó egy kapcsolat, ha folyamatosan etetjük egymást a szeretetünkkel. Jézus is azt mondja magáról: „Én vagyok az élet kenyere.” Ha valaki úgy hisz benne, úgy szereti, mint a nagyapa az unokáját, annak valódi étel lesz Jézus. Bátorítok mindenkit, hogy bátran egyen és etessen!

Egy könyvtáros mit is kívánhatna még ezen felül? Meséljünk a gyerekeinknek, unokáinknak, egymásnak, és olvassunk kedvünkre, mert az is jó lelki táplálék lehet a hitünk mellett. Köszönöm, hogy velük lehettem ezen a vasárnapon, és részesülhettem az éltető szeretetből.

Fodor Beatrix, Tiszaújváros