Mi lesz, ha véget ér a repülés?

Velőtrázóan zúgott az orgona.

Ez a kimondhatatlanul gyönyörű zenei élmény lenyűgözte a hallgatókat. Legtöbben maguk elé nézve némán figyeltek, mások lehajtott fővel szívták magukba a megújult fasori orgona szebbnél szebb hangszíneit, amint külön-külön, majd együtt harsogva tömör hangzással utat kerestek a szívekhez. Nem maradt érintetlenül a muzsikára érzékeny zenehallgatók lelke. Úgy tűnt, hogy Frédéric Blanc, a neves párizsi orgonista nem hagyott némán egyetlen sípot sem. A huszonegyedik század egyik rendkívüli tehetsége a francia szerzők mellett Liszt Ferenc egyik kevésbé ismert művét, a Temetés orgonaátiratát, a Funérailles-t is játszotta. Ez a méltóságteljes mű Pálúr János magyarázata szerint a hazájukért halt aradi tizenháromra kívánt emlékezni. Az áhítaton a lelkész is beleszőtte beszédébe a nevüket, és méltóan szólt a hatalmas orgonán rájuk emlékezve Berlioz Rákóczi-indulója is.

Az áhítat alatt a 90. zsoltár veretes szövegét hallgatva még mindig a zúgó orgona hangja visszhangzott bennem, amikor a zsoltár szavait is figyelve megütötte fülemet az addig is jól ismert zsoltárvers: „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több…” De hiszen már csak néhány hónap, és én is hetven leszek.

A zene által felkészített szívemet most különösképpen is megérintette ez a személyesen rám is vonatkozó igei szó. Majd tovább hangzott a szakrális térből a zsoltár szava: „olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.” A rövid, ám szépen megformált igehirdetésben elhangzott kérdés személyes üzenetet is továbbított felénk: „Mi lesz, ha véget ér a repülés?” Egy rövid számadásra bátorított az ige. A koncert második felében a hatalmasan megszólaló orgonahangok sem tudták feledtetni velem a számomra aktuális ige üzenetét, sőt, elmélyítették bennem a nagyon is személyessé vált megszólítást. Az orgona határozott fortéi és szívet melengető pianói megérlelték bennem a gondolatot, hogy készülni kell. Az aradi tizenhármak erejük teljében voltak, az ötvenes éveikben jártak, amikor szívüket érte a golyó. Ez az orgonahangverseny nemcsak kulturális, művészi élményt nyújtott, hanem lelki találat is volt a szívemen.

Zárásként az improvizációs nagydíjat is nyert művész a 90. zsoltár dallamára rögtönzött. A nagyszerű előadás során elő-előbukkant az ének dallamának egy-egy részlete és általa a felidézett szöveg is: „Uram, téged tartottunk hajlékunknak…” …életünk során – tettem hozzá, majd az is kihallatszott a tömör akkordok felett, hogy: „te vagy erős Isten, és az maradsz minden időben.” Akkor is, ha majd véget ér a repülés.

Édesapám nagyon szerette ezt a zsoltárt, és nekem is ezt kell most már valóban tennem: bölcsen gazdálkodni napjaimmal, hogy kezeim munkája az Ő áldásával teljesedhessen ki.

Marosi Nagy Lajos

(Fasor, református templom, 2016. október 11.)