Karácsonyi üzenet Mennyit ér számunkra Isten ajándéka?

„Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért!” (2Kor 9,15)

Isten kimondhatatlan ajándéka Jézus Krisztus. Pontosabban az ő bocsánata, a Szentlélek pecsétje, ezáltal pedig az istenfiúság ajándéka. Pál apostol nagy lelkesedéssel számol be arról, hogy neki milyen sokat jelent az Úr Jézus Krisztus személye, Isten ajándéka: „Ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” (Fil 3,7–8)

Milyen kár, hogy manapság embertársaink többsége nem ismeri és nem értékeli ennyire Isten ajándékát, akinek kisdedként való eljövetelére emlékezünk karácsony ünnepén! Pedig csak ez a mennyei Ajándék segíthet a jelenlegi és az örök boldogulás útjára. Sokaknál teljes érdektelenség és figyelmetlenség tapasztalható Isten szeretetteljes Ajándékával szemben. Hasonlóképpen ahhoz a hetvenes évek közepén történt családi karácsonyi ünnepünkhöz, amikor szüleimmel, nagyszüleimmel és hét testvéremmel együtt nagy örömmel készültünk a karácsony estére. Nagymamám nagy gondossággal készítette a feldíszített fa alá az unokáinak szánt drága, csillogó ajándékokat, és a karácsonyfa mellé ülve mosolyogva várta az unokák érkezését, az ünnepi ajándékozás pillanatát. De hiába várt ránk, mert egy váratlan esemény teljes érdektelenségbe sodorta részünkről a nagymama szeretetét, ajándékait. Rendszerint az ünnepi előkészület utolsó fázisa az volt, hogy bátyáim behozták a fáskamrából az ünnepi szőnyeget, amelyet a folyosó jellegű előszobában leterítettek. Ám ekkor jött a meglepetés! A szőnyeg közepéből ugyanis egy szürke kisegér futott sietve a szekrény alá, nem kis riadalmat keltve. Nővéreim és édesanyám bemenekültek egy szobába, és onnan buzdítottak bennünket, hogy fogjuk meg minél előbb az egeret. Édesapám irányítása és felügyelete mellett mi – a hat fiútestvér – izgatottan fogtunk hozzá az egérvadászathoz.

A három kisebb testvér volt a „hajtó”. Egy méteres tetőlécdarabbal döfködtük az ágy és a szekrény alját az egér „megugrasztása” érdekében, a három bátyám pedig szintén a maguk tetőlécdarabjával ugrásra készen várták a megzavart, felbukkanó egeret, hogy elkapják. Csak a nagymamánk ült szomorúan az ajándékai mellett azon bánkódva, hogy ezek a szegény gyermekek hogy lehetnek olyan balgák, hogy többre becsülik az egeret és a tetőlécet, mint az ő nagy gonddal és szeretettel készített ajándékát!

Sajnos ma sincs másként a karácsonyi Ajándékkal. Az emberek többsége vidáman vagy kényszerűségből, földre szegezett tekintettel inkább „egerészik”, vagyis elfoglalja magát minden mással, csak mennyei Édesatyánk „kimondhatatlan Ajándékával” nem törődik – a maga vesztére. Pedig nyugodtan „kárnak és szemétnek” ítélhetne mindent a földre szállt Szabadító, Jézus Krisztus ismeretének páratlan nagyságáért. Mert vele és általa minden szükségest megnyerhet az ember, nélküle viszont mindent elveszíthet! A megváltó Jézusban Isten bocsánata vált elérhetővé a bűnbánó ember számára. És erre a bocsánatra van a legnagyobb szükségünk, mert az Istenben lévő tökéletes, önzetlen szeretethez képest „mindenki vétkezett, és szűkölködik Isten dicsősége nélkül” (Róm 3,23). De: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9) E megtérő magatartást követően pedig kiárad Isten Szentlelke, és elpecsételi, azaz betölti az embert, amiképpen megmondatott, hogy a Szentlélek által „el vagytok pecsételve a megváltás napjára” (Ef 4,30). „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Mindezek után következik, hogy Isten ajándéka, Jézus Krisztus szenvedése, halála, engesztelő áldozata, feltámadása, győzelme által a „törvény alatt lévőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk… ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is” (Gal 4,5). Márpedig: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,31–32)

Ne feledjük: a mennyei Ajándék annyira értékes számunkra, amennyire törődünk vele!