Húsvét ünnepét a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió intézményeiben is megünnepelték. Ezekben az intézményekben nehéz sorsú emberek, szenvedélybetegek és más rászorulók számára nyújtanak segítséget. A meghitt, lelki alkalmakon ellátottak és munkatársak hallhatták Jézus halálának és feltámadásának örömhírét, amely sokakat mélyen megérintett.
Az ózdi Új Esély Központ húsvéti ünnepén több mint harmincan vettek részt. Az alkalmon Váraljai Zsolt lelkipásztor osztotta meg húsvéti üzenetét a nehéz sorsú emberekkel.
A komlói Új Esély Központban harminchárman vettek részt a húsvéti áhítaton. Két hölgyet különösen is megérintett az üzenet. Velük Békefi Angéla lelkigondozó beszélgetett, imádkozott az alkalom végén. Visszajelzésük alapján sokat jelentettek számukra az elhangzottak.
A hevesi Új Esély Központ húsvéti ünnepét különleges meglepetéssel gazdagította az egyik résztvevő. Kondacs Gábor intézményi lelkész üzenete után az egyik ellátott – aki egy tudós ember is – megosztotta, szeretett volna írni egy verset az ünnepre, de nem ismerte a történetet, ezért – elmondása szerint – fogott egy 400 oldalas könyvet, majd megírta rövid versét az ünnepről. Persze a lelkigondozók adtak neki ajándékba Bibliát is, hogy megismerhesse az Ige igazságait. A meghitt alkalmat énekléssel és imádsággal zárták.
A kaposvári, csongrádi, szentesi és miskolci Új Esély Központ, illetve a debreceni intézmény alkalmán is áldott közösséget élhettek meg a munkatársak és ellátottak.
A szegedi Új Esély Központ ünnepségén egy különleges bibliai gyakorlattal, lábmosással is követték Jézus példáját. Sokan, akik korábban inkább ellenállóak voltak, elkezdtek oldódni, kíváncsivá válni az evangéliumra. A jelenlevők kaptak Bibliákat is, és a szeretetvendégség mellett együtt imádkoztak.
A gyomaendrődi Új Esély Központban formálódó gyülekezet több húsvéti lelki alkalmat is szervezett. Nagycsütörtökön húsvétra hangolódó áhítatot tartottak, a gyerekek és szüleik pedig kézműves alkalmon vehettek részt. Nagypénteken úrvacsorás istentiszteletet rendeztek, ahol Bacsó Benjámin lelkipásztor, a BTESZ hitéleti vezetője szolgált. Húsvétvasárnap szintén tartottak istentiszteletet, ahol több munkatárs szolgált bizonyságtétellel, az alkalmat húsvéti szeretetvendégséggel zárták, sonkával, tojással, kaláccsal. A gyerekekkel a feltámadásról beszélgettek, és csokitojás-vadászattal zárták a délelőttöt.