Majdnem öt év elteltével gyűlhettünk össze ismét örömünnepre a Nyíregyházi Baptista Imaházban. Három fiatal testvérünk tett bizonyságot hitéről és megtéréséről szóban és tettben 2023. április 16-án, „fehérvasárnap”. Jó volt őket fehér ruhában látni, az izgalom csak kissé takarta el az arcukról és szemükből sugárzó örömöt. Jó volt hallani bizonyságtételüket az életükben történt nagy találkozásról, amikor Jézus megtalálta őket bűneikben, és megváltotta, megváltoztatta az életüket.

Az ünnepi istentisztelet elején a gyülekezet egyre bővülő dicsőítőcsoportja hangolta a jelenlévőket Isten jelenlétére és magasztalására. Az igehirdetés szolgálatát Tóth Krisztián, a szomszédos tuzsér–kisvárdai körzet lelkipásztora végezte, alapigéje a Mt 20,28 igevers volt. Kiemelte, hogy „nem könnyű dolog vezetettnek lenni. Jézus az egyik irányba mutatja az utat, de sok más dolog és személy éppen az ellenkező irányba akar irányítani. Melyiket választja a tanítvány?” Megemlített „három ajándékot, amit KAP a tanítvány: Küldetés, Akadályok és Példaadás. Szóljon hát nem rólam, hanem Róla az életünk!” Az igehirdetés után alkalmi énekkvartett tett bizonyságot, hogy „Mesterem nékem Jézus, elhívott engem ő, nem csak a földi évekre – egy örök életre!”.

Szabó Nóra (26) hívő családban nőtt fel, keresztény barátok vették körül, Isten mindig is része volt az életének. 17 évesen már elfogadta Jézus megváltását, de csak félig átadott élete volt. Egy rossz párkapcsolat miatt lélekben egyre távolabb került Istentől, de hosszú lelki harc után eldöntötte, hogy teljesen átadja magát neki, és ezt a bemerítéssel is kifejezi.

Rajzné Palcsó Tünde (44) keresztény neveltetést kapott, de nem találta meg a helyét. Szülei válása után nehéz anyagi és lakhatási helyzetbe kerültek édesanyjával és húgával. Az anyaotthonba bejártak a baptisták szolgálni, általuk ismerték meg Isten szeretetét. Négy éve halt meg jó példát mutató, Istenben bízó édesanyja. Ezután érezte azt, hogy ezt az utat kell követnie, bemerítkezni és gyülekezethez tartozni. „E naptól kezdve Isten gyermekeként, az ő mindig jelen lévő segítségével fogok járni.”

Szabó Renátó (28) harmadik gyermekként született egy hitet nem gyakorló keresztény családba, hatévesen keresztelték, majd konfirmálnia kellett. Fiatalon először észhitre jutott, majd egy egyházmegyei ifitábor utolsó napján Krisztus mellett döntött. A tékozló fiú példázatából megértette, hogy Jézus elébe ment, és már előbb felkínálta a bűnbocsánatot. „Egyéves bibliaolvasás után megláttam, hogy Jézusnak fontos a bemerítés, ezért elkezdtem járni a baptista gyülekezetbe. Nagyon bűnös ember vagyok, de szükségem van a kegyelemre, és hiszem, hogy engem is Jézuson keresztül lát Atyánk.”

A bemerítés szolgálatát Papp Dániel, a helyi gyülekezet lelkipásztora végezte, mindhármuk számára egy-egy rájuk vonatkozó igét mondott a bemerítőmedencében. A bemerítés után áldáskérő imádságot rajta kívül Szabó Menyhért presbiter, édesapa és Pintér Béla volt gyülekezetvezető mondott, az ároni áldást a kvartett énekelte. A gyülekezet részéről ajándékot adott és köszöntést mondott Csehné Orsolya testvérnő, a női kör vezetője.

Új testvéreink bemerítkezése az egész gyülekezet örömünnepe volt. Sok helyről jöttünk össze, a közös ebéd mellett áldott közösségépítésben volt részünk. Délutáni istentiszteletünkön további köszöntések, biztatások hangoztak el új testvéreink, de a régebbi hívők felé is. Nagyszerű, lélekemelő szolgálatot végzett a gyülekezet mostanában összeállt ének-zenekara Tóth Sándor testvér vezetésével.

Isten áldása kísérje az új bemerítettek és az egész gyülekezet életét!

(A két istentisztelet megtekinthető gyülekezetünk Facebook-oldalán.)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!