Szenczy Sándor

641

Szenczy Sándor (Sajószentpéter, 1965. április 6. – 2022. május 20.) baptista lelkész, misszionárius, a Baptista Szeretetszolgálat alapítója és 2020-ig elnöke.

1965. április 6-án munkáscsaládban született Sajószentpéteren. Gyermekkorában sokat olvasott. Tizennégy éves volt, amikor szülei elváltak, és elköltözött otthonról, ekkor az italozás és a drogok felé fordult. Gépipari Szakközépiskolába jelentkezett Vácra, ahova sakkeredményei miatt vették fel.

Miután fegyelmi okok miatt kitették a kollégiumból, a Nyugati pályaudvaron lakott vasúti vagonokban. Érettségi után felvették a Dunaújvárosi Műszaki Főiskolába, de csak fél évig járt ide.

A sorkatonaság alatt tért meg Istenhez. A katonaság után Kápolnásnyéken dolgozott éjjeliőrként, ez idő alatt Szénási Sándor református lelkész fogadta be. Három évet végzett a református teológián, majd a baptista teológián fejezte be tanulmányait. 1993–1999 között a velencei Hajnalpír Baptista Gyülekezetben szolgált, ebben az időszakban kezdődött el az imaház építése.

1996-ban megalapította a Baptista Szeretetszolgálatot

A szervezetnek közel tíz évig Velencén volt a központja. A szeretetszolgálat célja az volt, hogy Jézus Krisztus szeretetparancsának megfelelően segítsen a rászorulókon, és az egyik legnagyobb magyarországi segélyszervezetté vált. Szenczy Sándor elnöki tisztségét 2020-ig töltötte be, amikor betegsége miatt visszavonult.

Mindannyiunk élete Isten kezében van

Felesége Szenczy Katalin konduktor, akivel 1990-ben házasodtak össze. Öt gyermekük van, három örökbe fogadott, egy befogadott és egy vér szerinti.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!