Speciális lelkipásztor-találkozó Egerben

50 évvel ezelőtt négy lelkipásztor végzett a Baptista Teológián. Pócsik Béla már hazaköltözött az Úrhoz, de három akkori társa azóta is tartja a kapcsolatot. Feleségeikkel együtt hatan az elmúlt szombatot is együtt töltötték.

Amikor megérkeztem a Zentai-házaspár otthonába (idén ők látták vendégül László Gábort és feleségét, Margitkát, valamint Kádár Andrást és feleségét, Rózsikát), az ebéd még javában tartott. Hamar bevontak a beszélgetésbe, de inkább hallgattam és figyeltem őket, hiszen azért jöttem. Azonnal feltűnt, és a nap további részében megerősödött a gondolat, hogy 70 fölött is milyen fontos a humor. Hihetetlenül élveztem az élménybeszámolókat, noha, vagy talán éppen azért, mert a jelenlevők kényelmesen a nagyszüleim lehetnének. Túl sok kérdést nem kellett feltennem, áradt a szó, különösen a férfiakból: rengeteg közös élmény fűzi őket össze, amelyeket valószínűleg napokon keresztül tudnának sorolni megállás nélkül.

Legelőször a képzés akkori és mai formája közötti különbségek kerültek szóba. 1959-ben kezdték a Teológiát az urak, de akkor még nem volt +1 évnyi „gyakorlat” az avatás előtt, így 1963 őszén már avathatóak voltak a fiatal pásztorok. Kiderült, hogy ebbe a 4 teológus-évbe belefért az intézmény költözése, sok-sok prédikáció (sokkal több, mint ma), közös áhítat és természetesen a tanulás. Az oktatott tárgyak nem változtak túl sokat napjainkra, a tanítás módja azért nyilván nem ugyanolyan. Majd amikor megkértem a házaspárokat, hogy egyesével mutassák be szolgálati helyeiket, különböző élettörténeteket ismertem meg, melyek tele voltak megannyi viszontagsággal, de megszámlálhatatlan csodával is.

László Gábor és felesége is az orgoványi gyülekezet tagja volt, és oda is szentelték magukat az Úrnak és egymásnak, de a teológiai évek alatt nem volt szabad udvarolni, így már megpróbált volt a kapcsolatuk, mire összeházasodtak. Erre, mármint az esküvőre végül egy héttel a lelkipásztorrá avatás előtt került sor, így idén az 50 éves házassági évfordulóját is ünnepli a pár. Házasságukból két gyermekük született. Szolgálatukat főként kisebb gyülekezetekben végezték, így nem meglepő, hogy a legnagyobb nehézséget az anyagi megélhetés jelentette.

Kádár András szintén 1963-ban vette el kedves feleségét (a beszélgetés napján ünnepelték 50. évfordulójukat), majd 1964 elején találták meg első szolgálati helyüket. Ők öt gyermeket neveltek fel, és az isteni vezetést emelték ki mint meghatározó élményt, hiszen a nehéz pillanatokban mindig kaptak egy-egy igét, vagy éppen a körülmények alakultak útmutató módon. A kommunizmus viszont okozott nekik álmatlan éjszakákat: előfordult, hogy magyarázkodni kellett a politikai vezetés előtt egy-egy alkalom megszervezése után.

Zentai László és felesége, Zsuzsa összesen csak 3 helyen szolgáltak: mindenhol 14 évig. 1965-től tartó házasságukból nekik is öt gyermekük született. Az emlékezetes események közé tartozott egy új imaház építése Pécs-Somogyon, ugyanakkor voltak nehézségeik is: autó híján nem egyszer fordult elő, hogy egy-egy vidéki alkalom után már nem jött vissza busz, így a családfőt hiába várták haza: azt az éjszakát a körzetben töltötte.

A résztvevők megemlékeztek Pócsik Béláról is, aki 1989-ben a debreceni gyülekezet lelkipásztoraként hunyt el, négy gyermeket hagyva itt.

Számos anekdota is előkerült a délután folyamán, zárásként ezekből kettő álljon itt. A teológiai évek különlegességére jó példa, hogy egy alkalommal László Gábor a Balaton partján vizsgázott. Elmondása szerint az egyik gumimatracon ő, a másikon tanára sütkérezett, s eközben felelt ő az év során megtanultakból. A történet csattanója, hogy valamikor a felelet közben a tanár úr elbóbiskolt.

Jól példázza az egyházunkra jellemző szeretetközösséget, hogy megismertem a „bőröndmisszió” fogalmát. Ez arról szólt, hogy egy-egy vidéki szolgálatra a teológusok bőröndökkel mentek ki, mert a rengeteg terményt és adományt nem tudták máshogy hazacipelni…