Események a Csepeli Gyülekezet életéből

Gyülekezetünk kérésére 2014. március 23-án Hodgyai Zoltánt presbiterré, míg Vörös Györgyöt diakónussá avatta fel dr. Szűcs Zoltán a Presbiteri Tanács Elnöke.

Az ünnepi alkalom további vendége volt Bereczki Lajos és Dobos Péter testvérek. A felavatott testvérek bizonyságtételéből szeretnénk idézni két részletet:

 Hodgyai Zoltán:

„Már egy ideje szólítgat az Úr, érzem, hogy több odaszánást, valami többet vár tőlem, de mégis meglepődtem, mikor lelkipásztorunk megszólított azzal, hogy szeretnének felavatni presbiternek. Kérte, hogy imádkozzam ezért.

Sokat imádkoztam és gyötrődtem ez ügyben, de mégsem tudtam egyértelmű döntésre jutni. Nem akartam a szolgálat elől elmenekülni, de úgy éreztem nem vagyok elég felkészült erre a szolgálatra.

Az elöljárósági alkalmon elmondtam a testvéreknek aggályaimat, és így nem szeretném vállalni az avatást, de azért szeretném továbbra is szolgálni az Urat úgy, ahogy eddig is tettem. A Szentírásra hivatkozva elmondták, hogy az apostoli időben nem felkértek a szolgálatra, hanem kijelöltek, újra felhívták a figyelmemet arra, hogy el kell fogadni a többség tisztán látását.

Az volt a kérésem, hogy vigyük a gyülekezet elé a döntést, és én az ő többségi döntésüket elfogadom, mint az Úr akaratát és akkor elvállalom a szolgálatot.

Megszavazták.

Alkalmatlannak érzem magam, de hiszem, hogy ha az Úr ad egy feladatot, akkor az engedelmes szolgának megadja a hozzá való erőt és képességet is.

Nem akarok más lenni csak egy üres edény, egy üres könyv, amit az Úr megtölt, teleír akarata szerint.”

„Minden szerinted legyen Uram!
Te vagy a Mester, én az anyag
Formálj és készíts terved szerint…

Vörös György:

„A csepeli gyülekezetben eleinte többször bizonyságtételre kaptam felkérést. Sokszor nehéz volt kiállni a testvérek elé, de végül mindig arra gondoltam, szolgálatommal talán valakinek, vagy valakiknek esetleg a segítségére lehetek.

2009-ben, amikor az elöljárósági választások ideje elérkezett váratlanul ért a felkérés, hogy vállaljam a nevem jelölő-listára történő felírását, és a tagság előtti megmérettetést. Azonnal tiltakozni kezdtem, megjelent előttem egész múltbeli életem, alkalmatlanságomra hivatkoztam. Gondolkodási időt kértem, imádkoztam, vártam, hogy az Úr jelezze, mi a szándéka velem. Végül abban kaptam megerősítést, hogy ha a gyülekezet bizalmat szavaz, akkor vállalnom kell a szolgálatot. Az jelent meg előttem, hogy életem során hányszor és hányszor mentem a saját fejem után, figyelmen kívül hagyva Isten akaratát, pedig Ő jelzett, mindig voltak figyelmeztető jelek, de a fülem alkalmatlan volt a hallásra, a szemem meg Isten helyett mindig valami másra irányult. Mégis szorongó érzés fogott el, amikor a gyülekezettől rövid baptista múltam, és tapasztalatlanságom ellenére bizalmat kaptam, és vezetői feladatokat bíztak rám a testvérek.

A feladatok növekedésével egyre jobban éreztem bibliai ismereteim hiányosságait, ezért feleségemmel beiratkoztunk egy ITM, majd gyülekezeti munkás képzésre. Jelenleg pedig a Teológia hallgatói lettünk. Isten nagy kegyelmének érzem, hogy tanulhatunk, és megtapasztalhatjuk, ahogy az Úr lépésről-lépésre egyre többet enged megismerni önmagából, és megtanulhatjuk azt, hogyan szolgálhatunk ezzel még jobban a testvérek, a gyülekezet felé.

Hálás vagyok Istennek, hogy nagy örömmel a szívemben mondhatom el: „…én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!”

Nem tudok eléggé hálás lenni azért, hogy a mi halott, nyomorúságos életünkből Jézus Krisztusban az Ő kegyelme által újjászülethettünk!”

Bemerítés

Nagy örömmel jöttünk össze 2014. június 8-án, pünkösdvasárnap, amikor fiatal testvérünk, Blaskó Krisztián megtérését bemerítéssel is megpecsételte. Az ünnepi Istentiszteleten Ezékiel 37,1-14 igék alapján a kiszáradt csontokkal teli völgyről szólt Sinkovicz Sándor lelkipásztor igehirdetése, aki a bemerítés szolgálatát is végezte. Krisztián az alábbi igeverset kérte bemerítésére, mely a hullámsírban hangzott el: „Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (1Jn. 1,7)

Krisztián bizonyságtétele:

„Sokáig álltam távol az egyháztól. Jártam olyan iskolába, amely részben egyházi támogatású volt, de az a néhány templomba járás inkább távolabb sodort Istentől, mintsem hogy közelebb vitt volna hozzá. Azt mondták, hogy nem kell imádkozni, csak üljek csendben, és bírjam ki azt az egy órát. Ez maradt meg bennem: „Azért kell templomba járni, mert muszáj.”

Később elkerültem egy 100%-ban egyházi támogatású iskolába, ahol kötelező hittan óra is volt. Természetesen mindenbe belekötöttem, amibe lehetett. Mikor eljöttem onnan, úgy gondoltam, hogy én ilyen helyre – szabad akaratomból – soha nem jövök. Nem sokkal ezután odaköltöztem, ahol most lakom, pont az Imaházzal egy utcába. Ez azt eredményezte, hogy néha összefutottam a lelkésszel. Furcsálltam, hogy köszön. Ez nem szokás Csepelen. Néha beszélgettünk, és a beszélgetések végén mindig elmondta, hogy szívesen látna az Imaházba. Én sokáig azt mondtam, hogy nem akarok, de végül eljöttem, de csak azért, hogy tudjak erre hivatkozni, amikor azt mondom, hogy „Nem nekem való ez!” Aztán kiderült, hogy jó ez a társaság, és itt maradtam. Szép lassan megváltoztam. Eleinte csak nyomás hatására imádkoztam, később – bármily hihetetlen, egy horrorfilm rásegítésével – ez szívből jött. Néhány érdekes bibliai történet után rájöttem, hogy nem is unalmas annyira ez a könyv. Sokáig csak ifibe jártam, de most már nemcsak az istentiszteleteken, hanem az imaórákon is részt veszek. Sőt a Biblia már egy történetet is adott nekem. (Az egyik igeverse alapján írtam egy novellát.) Sokáig vitatkoztam az emberekkel az evolúcióval kapcsolatban, de ma már látom az érem másik oldalát is. Bár még sok kérdésem van, tudok tényeket is. A legfontosabb tény, amiben biztos vagyok: „Elfogadtam Krisztust, és Ő is engem. Gyermeke lettem az Atyának!

Gyermektábor

Gyülekezetünk az idei évben negyedik alkalommal szervezte meg angol nyelvi gyermekhetét, 2014. június 23-28. között. Táborunk „A király cirkusza” nevet kapta, mivel az Angliából érkező fiatalok egy komplett tábori anyaggal érkeztek hozzánk.

A külföldi és magyar segítők együttműködése nagyon jól alakult, sikerült összehangolódnia a két csoportnak. Minden nap közös megbeszéléssel és imádkozással kezdődött és záródott a program. Az angol fiataloknak Gyülekezetünk biztosította a szállást, étkezést, egyéb programokat.

A hét során minden nap 68 gyermek jött el. A napi program hétfőtől péntekig egyformán zajlott, reggel közös kezdés, éneklés, majd 4 csoportba oszlottak a gyermekek életkor szerint és 4 féle tevékenységen vettek részt, egymást váltva: bibliai történet, kézműves foglalkozás, udvari játék, éneklés és dráma. Közben egy tízórai szünetet tartottak, illetve befejezésként újra összegyűltek és közös énekléssel, bemutatással zárták a napot.

A szombati záró alkalomra elhívtuk a gyermekek szüleit, családját, ekkor a résztvevők elmondták és bemutatták, hogy mivel foglalkoztak és mit tanultak a héten. Megismerkedhettek az angol és magyar fiatalokkal, Gyülekezetünk életével. A programot közös ebéddel, kötetlen beszélgetéssel, együttléttel zártuk, melyen kb. 120-an vettek részt. Nagy öröm volt látni a szülők vidám arcát, ahogy ők is próbáltak bekapcsolódni az éneklésbe, gyermekeik bemutatásába.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy megáldotta hetünket, hogy hirdethettük az evangéliumot és reméljük lesz majd aratás is!