Sunday 10AM (Oct 29, 2023) – FULL SERVICE – Anchor Baptist Church Burnaby, BC, Canada

479

66 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. okt. 29. Igehirdetés a Fil 4:10-20 igeversek alapján. Missziós konferencia. Anchor Baptist Church Burnaby, Canada

10Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok. 11Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. 12Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. 13Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. 14Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban. 15Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Makedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem vállalt velem közösséget, csak ti egyedül, 16mert egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre. 17Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra. 18Átvettem mindent, és bővelkedem. Megvan mindenem, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött jó illatú, kedves, Istennek tetsző áldozatként. 19Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban. 20A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen.” (Fil 4:10-20)

„10But I am very glad in the Lord that your care for me has come to life again; though you did in fact take thought for me, but you were not able to give effect to it.11But I will not say anything about my needs, for I am able, wherever I am, to be dependent on myself.12It is the same to me if I am looked down on or honoured; everywhere and in all things I have the secret of how to be full and how to go without food; how to have wealth and how to be in need.13I am able to do all things through him who gives me strength.14But you did well to have care for me in my need.15And you have knowledge, Philippians, that when the good news first came to you, when I went away from Macedonia, no church took part with me in the business of giving to the saints, but you only;16Because even in Thessalonica you sent once and again to me in my need.17Not that I am looking for an offering, but for fruit which may be put to your credit.18I have all things and more than enough: I am made full, having had from Epaphroditus the things which came from you, a perfume of a sweet smell, an offering well pleasing to God.19And my God will give you all you have need of from the wealth of his glory in Christ Jesus.20Now to God our Father be glory for ever and ever. So be it.” (Philippians 4:10-20)

https://www.youtube.com/@AnchorBaptistChurchBurnabyBC

anchoredinjesus.com

facebook.com/AnchorBaptistBC

Contact Pastor Ben! → https://www.anchoredinJesus.com/contact
Reach Out to Our Pastoral Staff → https://www.anchoredinJesus.com/staff Listen to Recent Sermons → https://www.anchoredinJesus.com/podca… Watch Archived Sermons → https://vimeo.com/anchorbaptistbc/
Give Online → https://www.anchoredinJesus.com/donat…


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!