Comenius 425 éve született

3053
Született: 1592. március 28., Nivnice, Csehország Meghalt: 1670. november 15., Amszterdam, Hollandia

Comenius (Jan Amos Komensky) 1592. március 28-án született a morvaországi Nivnicében. Atyai nagyapja a magyarországi Felvidékről származott, Szegesnek hívták.

A korán árvaságra jutott Comeniust nagynénje vette gondozásába. A Cseh-Morva Testvérek közösségének iskolájában tanult, majd a hernborni egyetem, illetve a heidelbergi akadémia hallgatója lett. 24 éves korában visszatért szülőföldjére, ahol református lelkésszé szentelték, és Prerov városának gimnáziumában tanított. Pedagógiájának alapelve volt, hogy az emberi ismereteket alapfogalmakra kell visszavezetni, amely fogalmak kapcsolódásainak rendszerét kell létrehozni.

Az általa bevezetett tudomány a pánszófia, a mindent átfogó tudomány, a minden tudás tudománya, illetve a nevéhez fűződik az élethosszig tartó tanulás elmélete is. A harmincéves háborúban (1618) súlyos veszteségek érték, feleségét és két gyermekét elveszítette, otthonát feldúlták, és száműzetésbe került. A tudományokkal való szoros kapcsolatát azonban ebben a megpróbáltatásokkal teli időszakban sem szakította meg. Foglalkozott a pedagógia mellett latin nyelvű filozófiával, teológiával, régészettel és gazdaságtörténettel is.

Ez idő tájt született a klasszikus cseh irodalom első jelentős alkotása, A világ útvesztője és a szív paradicsoma (1623) című műve is. 1640-től a Cseh-Morva Testvérek antifeudális törekvésű, állandóan üldöztetett népi mozgalmának utolsó püspöke lett. 1650-ben meghívást kapott Lórántffy Zsuzsanna erdélyi fejedelem asszonytól a sárospataki kollégium újjászervezésére, a papképzés megerősítésére. Comenius a meghívást két okból fogadta el.

Egyrészt szerette volna elnyerni az erdélyi fejedelemségek támogatását a Habsburgok elleni végső összecsapásban, másrészt pedig létre akarta hozni a pánszófikus iskolát.

A sárospataki évek alatt látogatta a Morvaországból Nyári Ferenc és Bakyth Péter magyar főurak által 1546-ban áttelepített hutteriták (habánok) iskoláit, és merített azok pedagógiai tanaiból. Mivel Comenius a Rákócziakat nem tudta megnyerni, Hamburgba, később pedig életének utolsó állomására, Amszterdamba költözött. 1670. november 15-én hunyt el.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!