A jól várakozás a jelenbe hozza az érkezőt

A Biblia lapjainak legvége, a János apostol által írt Jelenések könyve ezekkel a rövid mondatokkal fejeződik be: „Bizony, hamar eljövök. Ámen. Jöjj, Uram Jézus!” De jó lenne János apostol szájából hallani ezt a mondatot: Jöjj, Uram Jézus! Amikor ő maga hangosan újraolvasta a leírt mondatait, vajon hogyan mondhatta ezt: Jöjj, Uram Jézus! Ő, ki annyi megpróbáltatást kibírt, és akinek maga Jézus Krisztus jelent meg látomásban, biztosan tudott jól várakozni. Mert a jól várakozás a jelenbe hozza az érkezőt!

Ady Endre Ki várni tud (Küldöm, ki érti.) című versével sokszor erősítem magam. 

Tartsd magad,
Sors, Élet és Idő szabad
S ki várni érez, várni tud.

Várni tud,
Kinek ön-énje nem hazug
S nem hord össze hetet s havat.

Tartsd magad,
Mert most az a leggazdagabb,
Ki várni érez, várni tud.

Advent heteiben mindannyian Jézus születésének megünneplésére készülődünk, hogy minél teljesebben felfoghassuk és átélhessük idén is azt a csodát, hogy Isten emberré lett értünk. Mert ez a csoda a legvalóságosabb történet, hiszen egész emberi történelmünkre és saját életünkre is megváltó hatással van.

Az adventi időszak a negyedik században először a vízkeresztkor tartott felnőttkeresztelést előkészítő négy hét volt. Az ötödik századtól a karácsony jelentősebb ünneppé vált, és attól kezdve kötődik az adventi időszak Jézus földre érkezéséhez, betlehemi születéséhez.

Ismert, hogy az advent szó jelentése: eljövetel. Eredendően adventus Domini, az Úr eljövetele. Mennyire magától értetődő, hogy míg az Úr oldalán az eljövetel hangsúlyos, a mi oldalunkon az eljövendőt hívó várakozás.

Advent nagy kérdése: Hogyan kell jól várakozni Jézusra? Hogyan tanulhatjuk azt a fajta várakozást, amely nem mozdulatlan semmittevés? Mert az advent a jól várakozás lelkigyakorlata.

Kisiskolás koromban a nyarakat a nagyszüleimnél töltöttem, akik gazdálkodók voltak. Hetente kétszer vonattal utaztak Pestre terményeiket eladni. A piaci napokon percenként rohantam a kerítéshez, hogy meglessem, jön-e már a nagyapám az üres tragaccsal hazafelé. Szinte mindig hozott valamit: kakaós csigát, buktát, fánkot. De nem ezért vártam. Egyszerűen azért, mert nagyon szerettem a nagyapámat, nagyon szerettem vele az állatokat etetni, a szőlőt horolni, a lovat felszerszámozni, a fákat locsolni, ebédidőben mellé heveredni a földre… Mai fejemmel már tudom, hogy amikor még nem ért haza, már akkor is vele voltam és ő velem volt. Ezért voltam boldog a kerítésen őt várva.

Aro Helakoski finn költő versének utolsó sora figyelmeztet a nyitottság fontosságára is: „…csak ki vár, annak ajtaja nyitott.”

Jézus Krisztussal is így vagyunk. Hívő emberként napról napra tanuljuk, hogyan várjunk Jézus Urunkra a kérdéseink között, a feladataink sorában, a találkozásainkkor, az ünnepre készülődésünkben, a vendéglátásban. A jól várakozás feltétele, hogy míg kívül várjuk őt, belül már velünk kell hogy legyen. Mert csak ez szüli meg azt a várni tudást, amely egyszerűen türelmes, míg kívül is megérkezik ő.

Egyedül ez a fajta várakozás képes teljesen valóságossá tenni számunkra az eseményeket, de az embereket is. A várakozás nélküli beteljesedések és találkozások csupán a dolgok felületét érintik. Az igazi várakozás csodát tesz: a jelenbe hozzuk azt, aki még nincs itt. De erre csak akkor vagyunk képesek, ha ő már a miénk. Ahogy a megváltó Jézus Krisztusban való hit egyben az ő befogadása is.

Simone Weil, a Krisztus-hívővé lett filozófusnő bátorít okosan: „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” Aki a miénk!

Ugye milyen jó kapni ilyen üzenetet szeretett családtagunktól: „Igen, hamarosan jövök!” Mert a várakozás már maga az eljött megérkező.

A Biblia utolsó lapján Jézus Krisztus is ezt üzeni: „Bizony, hamar eljövök.” Válaszoljunk neki együtt várakozó örömmel, hívó szeretettel: „Jöjj, Uram Jézus!”