„…ímé az Isten országa tibennetek van.” (Lk 17,21)

Visszagondoltam erre a számomra is jó emlékű hétvégére, ahol összefogott többek között szociális munkás, gépészmérnök, gondnok, autószerelő, ácsmester, missziómunkás, alapítványvezető, kereskedelmi ügyintéző, lelkész, tehetős vállalkozó, segédmunkás, szállodavezető, mesterszakács és egy 12 éves kisgyermek… Miért? 

Hogy az Istentől kapott közös motiváció által önként, egyetértésben, örömmel együtt dolgozzunk; az Isten országát akartuk építeni Őrimagyarósdon, ebben a keresztény táborban (yfc.hu/tabor)!

Mert annyi mindent kaptunk az Istenünktől, annyi mindenen vezetett át hűséggel, annyi helyzetben adott erőt, kiutat, annyiszor roppanhattunk volna össze nélküle, de ő átölelt, felemelt, reményt adott. 

Mindannyian, akik ott voltunk, megtapasztaltuk Isten valóságát, ki fiatalon, ki felnőttként, ő elültetett bennünk egy mustármagnyi hitet, ami elkezdett növekedni a szívünkben. Adni akartunk már többedszerre az erőnkből, az időnkből, a szorgalmunkból a két kezünk által Istennek és Isten által egymásnak. 

Építettük, szebbé tettük ismét a tábort, több épületen lett új tető, a tábortűzhöz, sütögetéshez kialakított biztonságos terület, vaskapu, újrafestett oszlopok, terasz…

De ami legalább olyan fontossá vált számunkra, egymás által észrevétlenül építettük ezt az egyre nagyobb férfiközösséget, akik közül többeket a lélek már harmadszor vezetett ide.

Jézus azt mondta: „ímé az Isten országa tibennetek van.” (Lk 17,21) 

Ezt a kijelentést megértve és hittel élve mondhatjuk el tiszta szívből: Isten országa továbbépül Őrimagyarósdon a Férfimisszió munkája, a YFC gondos elhivatottai és a nyaranként itt dolgozó hívő táboroztatók által, hogy a fiatal táborlakók itt is találkozhassanak Krisztussal, változzanak meg életek, szülessenek döntések Jézus mellett, az a mustármagnyi hit az ő szívükben is kezdjen el növekedni…

Soli Deo gloria!

A Férfimisszió nevében szeretettel: Széll Barnabás


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!