„De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” (Zsolt 127,2)
Az Isten útja egyenes pálya, számos helyen olvashatunk erről a Bibliában, de az azon való haladásunk – emberi gyarlóságunkból, gyengeségünkből, tapasztalatlanságunkból adódóan – inkább dimbes-dombos, kanyargós, ezért joggal gondolhatjuk egy-egy szakasz során: pihenjünk meg egy kicsit! Évadzárók után vagyunk az iskolákban, gyülekezetekben, sok helyen átállnak a nyári menetrendre. Rendszeres szolgálatunk volt, megannyi jó ügyben részt vettünk különféle mértékben, nekünk is jár a feltöltődés… Megérdemeljük…
Nincs is ezzel semmi gond, szükségünk van a pihenésre, kikapcsolódásra, de ha ez azzal jár, hogy a Bibliát, az imádságot félretesszük és „szabadságra” megyünk a hívő életünkből, akkor valójában benne sem voltunk igazán. Isten megismerése során másokhoz hasonlóan magam is több fázison mentem keresztül: először az apai/szülői megtapasztalásainkat vetítjük Istenre, majd jó esetben egészséges viszonyulást alakítunk ki, felismerve az ő végtelen, önfeláldozó szeretetét. Valahogy úgy vagyunk, mint a tékozló fiú példázatában, először távolra kerülünk, majd felismerjük az atyai szív szeretetét, vágyunk a szülői ház biztonságára. Később kicsit a báty szerepébe állunk be, aki hosszú évekig hűségesen az atyai házban szolgált és mégis megkeseredett, megfáradt, pedig mindaz elérhető volt számára, amit az atyja nyújtani tudott. Miért érezzük olykor, hogy ez nem elég? Hol hibázunk? Mi lenne a helyes látásmód? Mit kellene tudatosítanunk?
Isten közelében otthon vagyunk, az ő jelenlétében jó lenni, pihentető, feltöltő. Itt önmagunk lehetünk, hiszen ő ismer bennünket, nincs mit takargatnunk. Ez olyan felszabadító! Keressük addig ezt a viszonyulást, amíg rá nem találunk, ne adjuk fel!
Uram, add, hogy ezen a nyáron teljesen át tudjam adni magam neked, és a jelenlétedben teljes örömre, békességre leljek! Ámen.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
