Arts’ok 15: Dósa Csenge hegedűművész

Rövidített interjú a Baptista Rádió Arts’ok című műsorában elhangzottak alapján.

Idén végeztél a Zeneakadémia mester szakán. Mekkora kihívást jelentett számodra az elmúlt két év?

Hálás vagyok az elmúlt évekért, azért, hogy idáig eljutottam, a családomnak, a tanáraimnak és mindenkinek, aki ebben az időszakban támogatott. Kicsit sajnálom a vírus okozta körülményeket, mert nem lehetett hagyományos formában diplomáznom, nem volt zeneakadémiai diplomakoncertem, ami szép lezárása lehetett volna 18 év munkájának. Annak örülök, hogy a szívemhez közel álló zenei anyagot tudtam játszani, és sikerült otthonos környezetben felvenni. Az így készült felvételt bírálta el a bizottság, és erre kaptam meg a kitüntetéses diplomámat. Nem volt könnyű, mert vágás nélküli videót kértek, keveset tudtam próbálni a zongorakísérővel, és az egyórás hosszú, nehéz műsort nem lehetett egymás után sokszor eljátszani.

Konkrétan milyen diplomát szereztél ezzel?

Klasszikus hangszerművész mester szakon okleveles hegedűművész lettem, Perényi Eszter és Banda Ádám növendékeként. Szeretném a képzésemet még egy év alatt kiegészíteni egy tanári diplomával. Emellett szeretnék külföldi tapasztalatokat is szerezni. Szeretek más kultúrákat megismerni, különböző emberekhez kapcsolódni, és csak még különlegesebb, ha a közös nyelv közöttünk, a zene. Ennek a tervnek a megvalósításához pályázok ösztöndíjakra.

Eddig is jellemző volt, hogy sokat utaztál?

Igen, eddig is volt sok lehetőségem utazásra. Jártam Dél – Koreában a vonósnégyessel, illetve több külföldi versenyen, mesterkurzuson is részt tudtam venni. Előfordult, hogy hazai versenyeken ismertem meg külföldi zenészeket. Jellemző rám, hogy azok a helyek, országok vonzanak nagyon, ahol még nem jártam, de ahol pedig jártam, oda mindig visszavágyom.

Hogyan és mikor költözött be a zene az életedbe?

A szüleimnek fontos volt, hogy a zenetanuláson keresztül szorgalomra, kitartásra tegyünk szert, ezért a három testvérem és én, mindannyian jártunk zeneiskolába. Eleinte számomra az anyukámtól jutalomként kapott kakaós csiga jelentette a legnagyobb örömöt, amit a sikeres zeneórákért kaptam tőle. Ez inspirált. Az első hegedű tanárom Részegh Benedek, nagyon megszerettette velem a hangszert. Nála öt éves koromtól, tizenegy éves koromig tanultam, különleges kapcsolat volt közöttünk, de ekkor még nem vettem komolyan a hegedű tanulást. Később Pesten Ácsné Szily Éva lett a tanárom és mentorom, aki a hegedű és a zene iránti szeretetemet jövőképpé formálta át bennem. Éva néni minden körülményt megteremtett ahhoz, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból. Mindenekelőtt viszont fő célja a hangszer szeretete, a művek elsajátítása, de leginkább a szabad előadásmód jelentette. Olyan csapatot formált az akkori növendékekből, akikhez a mai napig a legmélyebb barátságaim kötődnek.

Könnyen ment neked, hogy az életed részévé váljon a rendszeres gyakorlás, a kitartó munka?

Ebben a szakmában ezt minél hamarabb meg kell tanulni, mert ez a kulcsa a sikernek. Hálás vagyok, hogy édesanyám zongoratanár és sokat tudott velem foglalkozni, ami nagy segítség volt, illetve volt gyakorlótársam is. Ennek ellenére a mai napig úgy érzem, hogy lehetne még sokkal kitartóbban, szorgalmasabban, koncentráltabban is gyakorolni.

A Zeneakadémián eleinte Kokas Katalin növendéke voltál. Róla azt mondtad, hogy átformálta az addigi zenei szabályrendszeredet. Mit gondolsz a zenész szabadságáról a zenei formálásban?

Gyakran éppen azt tartom célomnak, hogy teljes mértékben a zeneszerző szándékait, mondanivalóját, üzenetét adjam át, amit ő akart, de összességében nem lehet kivenni az előadásból az egyént, aki előadja a művet. Ennek a jelenségnek olyan szépsége van, amit meg kell mutatni. Karakteres, mutatós és személyes előadásmódra törekszem általában.

Korán kezdtél versenyezni. Mit jelentenek számodra a megmérettetések?

A versenyeket azért tartottam fontosnak a fejlődési folyamatomban, mert mindig sokat tanultam belőlük. Például azt, hogy nem szabad elindulni azzal a gondolattal, hogy úgysem nyerek, hogy úgysem leszek sikeres, hanem a tapasztalatszerzés a fontos és annak felismerése, hogy hol, miben kell még fejlődnöm. Az ilyen helyzetekben már a felkészülés is egy nagy lendületet ad az előbbre jutásban.

Amikor versenyeztél volt arra időd, hogy megtekintsd a helyet, ahol jársz?

Szicília például pont egy ilyen helyszín volt, ahol még maradtunk két-három napot és az akkori versenycsapattal utazgattunk. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a családom legtöbbször el tud kísérni a versenyekre, és ilyenkor mindig szánunk arra időt, hogy körbenézzünk, akár két forduló között, akár a verseny után. Ezek az élmények mindig feltöltenek.

Hogyan fogadod a díjakat, elismeréseket. 2018-ban például az Év Fiatal Baptista Művésze voltál.

Természetesen nagyon megtisztelő és hálás vagyok, és még mindig ledöbbent. Néha azt gondolom, hogy más sokkal jobban megérdemelné, mint én, de igyekszem kiérdemelni.

Isten jelenlétét hogyan éled át a művészi életedben?

Szerintem Isten a zeneművekben annyira erősen van jelen, hogy néha nem is tudatosan élem át a jelenlétét. Természetes számomra, hogy a zene csak Tőle jöhet, hiszen olyan tiszta, szép és teljes, hogy ösztönösen élem át a szimbiózist, hogy egyszerre lehetek Istennel és zenélhetek is. Jó arra gondolni, hogy a szakmámat majd „odaát” is folytathatom.

Művészet és misszió milyen viszonyban vannak egymással?

A zeneműveknek mindig van transzcendens ereje. Szeretném a dicsőítésekben is hasznosítani a zeni tudásomat. De a tanításról is úgy gondolom, hogy misszió jellege van, amiben a zenén kívül még maradandóbb dolgot is át tudok adni, a hitet.

A gyülekezet közössége mit jelent számodra?

Wesselényi utcai gyülekezet olyan otthonom, ahol leginkább a testvéri közösségben kerülök kapcsolatba Istennel. Az ifisekkel együtt nőttünk fel, igazi „testvérekként”. Szüleim házi csoportja velem együtt született, azóta az jó kapocs számomra az idősebb generáció felé.

Hogyan képzeled el a művészeti pályádat és a családi életedet együtt?

Ebben a kérdésben nagyon pozitív példák vannak előttem. Édesanyám és a szaktanáraim példája azt mutatja, hogy nem kellett lemondaniuk sem a hivatásukról a családjukért, sem fordítva. Ha eljön az ideje, és leszek olyan áldott, akkor az anyaság számomra egy nagyon szép karrier lesz. Nincs bennem félelem azzal kapcsolatban, hogy hosszútávon valahogyan ne tudnám összehangolni ezt szakmai életemmel.

Milyen a viszonyod más művészeti ágakkal?

Nagy fájdalmam volt, hogy a különböző művészeti iskolák nincsenek szoros kapcsolatban egymással, de szerencsére voltak olyan barátaim, akikkel kiállításokra jártunk. Szeretem az irodalmat, sokat olvasok. A táncot még gyerekkoromból kedveltem, amikor évekig néptáncoltam. A tánc, mozgás, szórakozás és közösségi élet egyben. Ezzel engem le lehet venni a lábamról.

Milyennek képzeled el magadat öt év múlva?

Szeretném megszerezni a tanári diplomát, külföldön tapasztalatot gyűjteni, egy jó zenekarba bekerülni, ott felelősen helytállni, a kamarázást folytatni és a magánéleti előrelépésekben is reménykedem…

A teljes interjú itt hallgatható meg:

Murányi-Kovács Anita