Szeretettel hívjuk és várjuk a baptista gyülekezeteket, iskolákat, művészeket és művészetekkel foglalkozó személyeket és csoportokat az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő, 2024. november 16–24-ig tartó Baptista Művészeti Napok országos rendezvénysorozatában való részvételre.
A BMN létrehozásának célja, hogy a baptista közösség művészeti ereje minél több helyen mutatkozhasson meg, hogy a baptista művészek megismerkedjenek egymással, és hogy a gyülekezetek, az intézmények (egyház, iskolák…) és a társadalom közötti kapcsolatok erősödjenek a művészetek missziós ereje által.
Mivel lehet csatlakozni a BMN-hez?
Hangversennyel, koncerttel, kiállítással, tárlatvezetéssel, művészeti foglalkozásokkal, színdarabbal, irodalmi esttel, író-olvasó találkozóval, nyitott műteremmel, előadással, bemutatóval, szavalóversennyel, szoboravatással, bármilyen kulturális programmal, mely a közösségünkben meglévő evangéliumi értékekre épül.
A részvétel lehetséges saját szervezésű művészeti programmal, illetve a Magyarországi Baptista Egyház kulturális osztálya vállalja a művészek és a befogadó helyek (gyülekezetek, iskolák, művelődési intézmények, ökumenikus terek…) közötti kapcsolat megteremtését, a megvalósuló rendezvények hirdetését és a programsorozat összefoglalójának elkészítését és közzétételét.
Istentiszteleti keretbe illeszthető programok például:
Mutassuk be a gyülekezetünkhöz tartozó és művészeti tevékenységet folytató testvéreinket!
Egy-egy interjú során beszélgessünk velük művészeti tevékenységükről és hitükről!
Hirdessünk gyermekek számára megadott bibliai, lelki témában rajzpályázatot, amit mutassunk be, állítsunk ki és díjazzuk azokat!
Hirdessünk fiataljaink számára megadott bibliai, slideshow- vagy videoklip-pályázatot, amit vetítsünk le az istentiszteleten, és mutassuk be a készítőit, beszélgessünk velük!
Jó versmondókat kérjünk meg, hogy mutassák be a számukra legnagyobb hatású költeményeket, amelyek megváltoztatták őket!
Kérjük meg a gyülekezetet, hogy hozza el ki-ki azt a regényt, ami gondolkodásmódját, szemléletét legjobban megváltoztatta, a legnagyobb hatással volt rá!
Olyan énekeket énekeljünk, amik a gyülekezethez tartozók közül valakikre nagy hatással voltak!
Az illető személyek az énekek előtt mondják el bizonyságtételüket!
Kérjünk fel valakit rövid zenei, irodalmi vagy vizuális műalkotás lelki elemzésére!
Csatlakozás esetén az egységes arculat miatt kérjük, hogy plakátalapunkat és/vagy bannerünket használják hirdetésre, amelyeket a jelentkezést követően küldünk el.
A jelentkezéseket november 10-ig várjuk a kultura@baptist.hu e-mail-címre.
Az együttműködés reményében üdvözlettel: az MBE kulturális osztálya