A Baptista Művészeti Napok programsorozatában újításnak számít Marian Noémi Éva virtuális kiállítása. A Nagyváradon élő alkotó nagyon szeretett volna csatlakozni a programokhoz, de nem volt lehetősége önállóan kiállítást szervezni. Ezért az ő képeit kivételesen egy virtuális galériában állítottuk ki. A kiállítás címe: Belső tükör.
Marian Noémi Évának hívnak, Nagyváradon születtem és itt élek a határ másik oldalán. Jelenleg rajztanárként dolgozom több vidéki iskolában és egy nagyváradi gimnáziumban. Nemcsak művészeti oktatással foglalkozom, hanem mint képzőművész is tevékenykedem az egyetem elvégzése óta. Számos csoportos kiállításon vettem részt úgy a határon belül, mint külföldön. Tavaly volt egy egyéni kiállításom a nagyváradi Tibor Ernő Művészeti Galériában, ahol 2020 óta tagja vagyok a közösségnek. Sok művésztáborban is részt vehettem, mint például a Vámospércsi Nemzetközi Női Művésztábor, a Mezőbergenyei Alkotótábor és a micskei alkotótábor Romániában. Idén csatlakozni tudtam a Hortobágyi Káplár Miklós Nemzetközi Művésztelephez is, nemcsak mint résztvevő, hanem az egyesület tagjaként is.
Az Istennel való kapcsolatomat is szeretném megvallani, hogy hogyan változtatta meg az életemet a Megváltó, és miként szolgálok az ő népe között. Gyermekkorom óta járok a Nagyváradi Belvárosi Baptista Gyülekezetbe, ahol nagyon sokat hallottam Istenről, a megváltásról és az újjászületésről. A hallott ige magvai idővel kikeltek a szívemben, és a megtérés időszaka is elindult bennem, amit egy folyamatként éltem meg, amelynek a végén befogadtam Jézust a szívembe. Közben elkezdtem gyermektanítóként szolgálni egy szomszédos faluban, ahol egy misszió éledt újjá a gyülekezet falai között. 2001 nyarán történt meg a teljes átadása az életemnek, amikor elmentem egy gyermektáborba mint tanító, és letettem az Úr Jézus kezébe a bűnterheimet. Utána boldog és felszabadult lettem, mivel tinédzser éveimet már nem a világban töltöttem, hanem az Isten házában és népe között. Ugyanabban az évben bemerítkeztem és tagja lettem a gyülekezetnek.
Több területen is tudtam szolgálni az évek alatt. Gyermekeket tanítok bibliaórákon, énekeltem két kórusban, és meseillusztrációkat készítek az erdélyi Harmatcseppek gyermekfolyóiratba. Sokat fejlődtem az utóbbi években a Dics sulis festészeti kurzusokon is, új technikákkal és lelki testvérekkel gazdagodtam. Megtanultam, hogy a művészetünkkel nemcsak színeket és figuratív formákat alkotunk, hanem Istenből merítve átadjuk a mennyei gondolatokat, amik később nagy hatással lesznek az emberek életére. Vallom, hogy a keresztény művésznek mindig Istenre kell mutatnia az alkotásaival, tükörként bemutatva a szép és igaz értékeket.
kemence
Művészetem sokrétű, mivel sokféle technikát próbáltam ki, és kísérletezek különféle anyagokkal is. Az alkotásaimmal nemcsak a külső formákat jelenítem meg, hanem a belső lelki világomat, mivel a színek, formák, kompozíciók különböző témákat ölelnek fel. Volt olyan téma, ami évekig foglalkoztatott, de van most is olyan téma, ami a mai napig bennem él. Keresztény művészként sokszor megjelennek a hittel kapcsolatos munkák is, amelyek bemutatják a Krisztussal való személyes kapcsolatomat.
A virtuális kiállításon bemutatott alkotásaim nagyon vegyesek, mivel a tájképektől egészen az absztrakt munkákig tartanak. A Belső tükör című kiállítás egy olyan összetett fogalmat fog össze, ami egybeolvasztja a képzőművészeti nyelvezet által megteremtett világot, ahol megtalálunk nemcsak belső álmokat, víziókat, gondolatokat, hanem domináns érzelmeket a figuratív, nonfiguratív és expresszionista alkotásokban. Ide tudjuk sorolni a tájképeket, a férfi-nő kapcsolatot, az út színeváltozásait, a zene iránti szeretetet, az absztrakt és stilizált formákat és a színek dominanciáját. És egy utolsó gondolat az alkotásokkal kapcsolatban, hogy nemcsak nézni kell őket, hanem megérteni és beleolvadni a mondanivalójukba. (Marian Noémi Éva)
Tavalyi cikk az egyéni kiállításomról:
https://www.erdon.ro/helyi-kozelet/2023/05/belso-tukrozodesekrol-nyilt-kiallitas-a-teg-ben