2024.12.08. vas. Győri Gábor – Kiskőrös

38

251 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. dec. 8. Győri Gábor lelkipásztor igehirdetése az 1Thesz 4:16-5:11 igeversek alapján. Kiskőrösi Baptista Gyülekezet

16Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, 17azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. 18Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel!
1Ennek idejéről és órájáról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, 2mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. 3Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra, és nem fognak megmenekülni. 4Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lephetne meg titeket. 5Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. 6Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok! 7Mert akik alszanak, éjjel alszanak, és akik megrészegednek, éjjel részegednek meg. 8Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját és mint sisakot, az üdvösség reménységét. 9Mert Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, 10aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk. 11Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.”
(1Thesz 4:16-5:11)

Cím:6200 Kiskőrös, Kálvin u. 6.
Lelkipásztor:Győri Gábor, Selmeczi Nimród
Állandó alkalmak:Vasárnap 09.00 Imaóra, Gyermekbibliakör 10.00 Istentisztelet
17.00 Istentisztelet
Szerda 18.00 Istentisztelet, Bibliaóra
Péntek 18.00 Imaóra
Szombat 19.00 Ifjúsági alkalom
Honlap:http://www.kiskoros.baptist.hu

https://www.youtube.com/@kiskorosbaptist

https://www.facebook.com/kiskoros.baptist


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!