Love Story… és azután – Reimer Attila és Reimer Márta

31

Ezúttal a Reimer házaspár volt Gere József és Gere Lilla vendége. Márta és Attila az Újpesti Baptista Gyülekezetben találkoztak először. A 16 éves Attilának azonnal megtetszett a 19 éves Márta, aki viszont a javára írható korkülönbség miatt nem vette komolyan a fiatal fiú udvarlását, barátként tekintett rá. Azonban tragédiák sora következett, amelyek által Attilának nagyon hamar fel kellett nőnie, megkomolyodnia és családfenntartóvá válnia. A kommunista rendszerben ugyanis családja vagyonának nagy részét kisajátították, államosították. Emiatt édesapja sztrókot kapott és élete végéig kerekesszékbe kényszerült. Márta családjában is volt mozgássérült rokon. A betegápolás és felelősségvállalás hozta őket igazán közel egymáshoz. Közös életüket borzalmas szegénységben, nagyon rossz körülmények között kezdték. Első gyermekük szükséglakásba született. Egy fordulat kapcsán – Márta rokonai révén – disszidáltak Németországba. Hatalmas munkával, kitartással, tanulással rendkívül sikeres üzletember vált Attilából. Segítette őket egy helyi keresztény közösség is. Mártának volt talán a nehezebb dolga, hiszen ő három gyermeket nevelve, férje karrierjét támogatva kissé háttérbe szorult, ami saját önmegvalósítását illeti. Azonban Attila nem hagyta magára feleségét. Időben meglátta, hogy saját karrierjét, az anyagi biztonságot megteremtette, de most már teret kell biztosítania Mártának is. Jókor és jól döntött, hiszen az eredetileg védőnő végzettséggel rendelkező asszony elvégezte a pasztorálpszichológia főiskolai képzést, nem is akárhogy! Ma már ő tart itthon lelkigondozói képzést Eleos néven. Kétlaki életet élnek tehát, de mindig arra tartanak, amerre Isten vezeti őket!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!