„Nem mertem kinyitni azonnal, hisz van egy álmom, és az álmot csak úgy érheti el az ember, ha kis célokat kitűzve, azok elérésével egy utat kikövezve halad az álma felé…”
Végül elérkezett ez a várva nem várt nap is. Az a nap, ahol az utolsó feleletünkkel lezárjuk középiskolás életszakaszunkat. Az lett volna a normális, ha hihetetlen izgalommal és aggódással érkeztünk volna meg, de valahogy mindenki mosolygott és boldog volt. Meglepően azok voltunk. Korábban érkeztünk, gondoltuk, megpróbálunk áthangolódni a szóbeli érettségi lelkifrekvenciájára. Azt hittük, a várakozás során a percek csak úgy, mint egy futó, tovaszaladnak. Bennem ez a futás nem hagyott mély nyomot, nyugodt maradtam, de a bajtársaim arcán egyre jobban kezdett kirajzolódni gondolataik menete. Látszott rajtuk, hogy az óramutató szökdelésének hangja egyre tüzetesebben kezdte végigjárni testüket.
Izzadtak, izgultak. Ez a normális. Kaptunk lelki jótanácsokat, és próbáltak segíteni. Segíteni a stresszt leküzdeni, segíteni kihozni magunkból a legjobbat. Köszönet jár érte, vagy inkább végtelen hála. A percek tovább viaskodtak a lelkivilágunk mezein, de egyszer csak, mint egy katonai osztagnak, indulnunk kellett. Hívott a kötelesség és hívtak minket is, hogy menjünk. Ahogy a folyosókon közeledtünk az „arénába”, egyre közelebb került mindenki a „nyomáshoz”, szinte már magunkhoz öleltük az aggodalmat… Beléptünk és belevágtunk…
Mindenki nehezen kezdett. A figyelő tekintetek hatványozottan fokozták a stressz szintjét… Ahogy tantárgyról tantárgyra húztunk a „pakliból”, egyre kevesebb volt hátra, egyre többet tudtunk magunk mögött…
Észre se lehetett venni azt, hogy a mosolygó tekintetektől és Tanáraink nyugtató arcától milyen hipersebességgel lendültünk át ezen a részen… Az idő, mint zuhanó vándorsólyom, ki épp lecsap, hihetetlen sebességgel telt… És a végén, bár út közben is voltak pszichés gondok, mindenki nyugodtan távozott a teremből…
Nyugodtan várakoztunk, eszegettünk, iszogattunk, mulatoztunk és vártunk… Vártunk a bizonyítványaink átadására, és egyáltalán arra, hogy megtudjuk, hogyan is teljesítettünk. Nem hiába vártuk, hisz nemsokára ez a pillanat is elérkezett. Mindenki útrakélt, hogy együtt, közösen menjünk be abba a terembe, ahol kikiáltják teljesítményünk eredményét…
A folyosón egy tömegként álltunk meg, mindenki rendesen, sorban állva, jól nevelten várt, hogy azt halljuk: „Fáradjanak be!”
Egyesével szállingóztunk be a terembe… Egymás után mentünk, mint kiskacsák az anyjuk után… Mindenki beállt a helyére és izgatottan figyelte, hogy mi is következik most. Egy nagyon szívhez szóló beszéddel gazdagított minket a Vizsgaelnökünk. Nem sok időt tölthetett velünk, mégis nagyon hamar átszellemült lelkileg az EURO iskolájában keringő… létező…miliőhöz… Tökéletesen leírta azt, hogy milyen hely is a „volt” iskolánk…
Egy csupa szív és lélek hely ez, mit az intézmény vezetősége és a tanári kar tesz lehetővé, sőt Ők ennek az okozói! Köszönettel tartozunk a beszédért is, hisz nagyon léleksimogatóvá sikeredett! Aztán következett az, amire vártunk, amiért küzdöttünk, amiért itt voltunk éveken át. Szépen, lassan, egyesével átvehettük bizonyítványainkat… Nem mertem kinyitni azonnal, hisz van egy álmom, és az álmot csak úgy érheti el az ember, ha kis célokat kitűzve, azok elérésével egy utat kikövezve halad az álma felé… Ez egy nagyon nagy darabja volt az én utamnak… Sok emlék, mik már köveket raktak le, és még egy…… mely egy szikla, nem is kő…
Szépen, lassan erőt véve magamon elkezdtem feltárni a jövőm szelencéjét… Nagy levegőt vettem és kinyitottam… Rápillantottam eredményeim táblázatára… és fülig érő mosollyal nyugtáztam, hogy az utam szépen épül tovább…
Az életünk vize most egy új mederben folyik majd tovább…
Egy kis készülődés után, a nap esti erejevesztettségében utoljára, lassan átléptem az elmúlt éveim második otthonaként szolgáló épület kapuját, mosolyogva, boldogan… úgy, mint pár évvel korábban. A különbség csak az volt, hogy boldog emlékek képeinek tömkelegével lett a lelkem és az agyam gazdagabb.
Köszönök… nem… nyugodtan mondhatom, hogy Köszönünk Mindent, Mindenkinek!
Szilágyi Péter 13. N
EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!
