„Egy-két nap kellett volna még?”

Advent idején meg kell kérdeznünk: a várakozás boldog izgalma ott van-e még a szívünkben? Mire használjuk fel az időnket? Tudjuk-e, hogy minden nap, ami még Jézus visszajöveteléig hátravan, esély arra, hogy emberek nyerjenek kiutat a halálból az életre? Tudjuk-e, hogy Isten a formálódásunkat is látja, s azt akarja, hogy felkészülten álljunk oda a mennyei királyi szék elé?

Amikor egy diák a vizsgáira készül, a legnagyobb ellenfél számára az idő. Tapasztaltam, hogy teljesen mindegy, hogy egy egyetemistának mennyi időt adnak a felkészülésre, igazán komolyan úgyis csak az utolsó héten veti magát bele a tanulásba (majdnem három napot írtam…), s aztán izzadva és gyötrődve indul számadásra, s közben azt mondja mindenkinek: „Nagyon nehéz ez az anyag, legalább egy-két nap kellett volna még…”

Azt azonban nem mondja, hogy az az egykét nap miért hiányzott. Félő, hogy amikor Jézus visszajön, nagyon sokan fogják úgy érezni: legalább egy-két nap kellett volna még. Pedig nem egy-két nap, hanem egy hosszú élet állt és áll a rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk. Az Úr Jézus maga mondta, hogy vigyáznunk és imádkoznunk kell, mert sem a napot, sem az órát nem tudjuk, hogy mikor jön el az emberfia. Egyikünk sem mondhatja, hogy nem tudja, mire kell felkészülnie.

Péter az első levelében határozottan felszólít minket: „Ezért tehát elméteket felkészítve, legyetek józanok, és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: »Szentek legyetek, mert én szent vagyok.«”

A szentség nem néhány pietista típusú hívő ember sportja! A szentség a felkészülés alapállása! Nem a magunk ereje vagy bölcsessége kell hozzá, hanem az a bizonyosság, amelyről Pál apostol írt: „Tudom, kinek hittem!” S az a vágyakozás, amellyel ő gondolt Krisztus visszajövetelére: „Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.

Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt.” (1Thessz 5,23–24) Ez igaz. Jézus Krisztus az idő múlásával is hű… De vajon mi jól használjuk-e fel az időt, s megszentelődésünkre válik-e minden nap? Vagy adventünk inkább valamiféle megsárgult, kibetűzhetetlen anyakönyvi kivonatra emlékeztet, amelyből igazán csak egy emlék maradt: valamikor én is vártam…?!

Ifj. Kulcsár Tibor (Békehírnök, 1996/47)