A BTA előadása kamarazenei betéttel

2646
Dr. Almási Tibor előadást tart

Korábbi hirdetésünknek megfelelően 2015. március 15-én a Baptista Teológiai Akadémia szervezésében a Nap utcai Baptista Gyülekezet kápolnájában került sor az „Izgalmas hétköznapi kérdések a Biblia fényében” c. előadássorozat következő epizódjára, amelynek címe: A szenvedély (betegség vagy bűn?).

Tradíciónk szerint magas színvonalú kamarazenei betétek illeszkedtek az előadás egyes szakaszai közé. Ez alkalommal a Nap utcai Baptista Gyülekezet művészeiből álló vonósnégyes nagyszerű játékában gyönyörködhetett a népes gyülekezet. Örömünkre szolgált, hogy Tóka Szabolcs orgonaművész, főiskolánk zenetanára is bekapcsolódott a hangszeres szolgálatokba.

Lehetőség nyílt arra is, hogy az előadás hallgatói a követő fórumbeszélgetés keretében kérdéseket intézzenek az előadóhoz.

Az alábbiakban néhány fotót is közlünk erről az alkalomról.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!