Nincs még egy baptista gyülekezet hazánkban – de nem kizárt, hogy a világon sem –, amely olyan különleges és egyedülálló módon jött létre 100 évvel ezelőtt, mint a Budai Baptista Gyülekezet.
Az 1914-ben Ócsán a Joó házaspár kezdeményezésére elindult Baptisták Árvaháza 1917-ben a fővárosba költözött, majd 1922-ben végleges helyet kapott a Kis-Gellérthegyi Novák-házak egyikében. Ekkor lett az árvaház gondnoka Beharka Pál (1874–1943), a Baptista Hitközség Segélyező Bizottságának tagja. Az árvaházi alkalmazottak és gondozottak számára naponként tartott istentiszteletek és a Fekete házaspár lakásán tartott összejövetelek magukban hordozták egy gyülekezet megalakulásának lehetőségét. Volt azonban egy nagy akadály, az árvaházi épület földszintjén működő kocsma, amelyet a bérlő csak két év elteltével volt hajlandó átadni. Ekkor, a kocsmahelyiség imaházzá alakításával nyílt lehetőség az Árvaházi Baptista Gyülekezet megalakulására. Ez hivatalosan 1924. november 17-én történt meg egy ünnepi istentisztelet keretében. A 30 tagú gyülekezet lelkipásztora Beharka Pál testvér lett, aki mind az árvaházat, mind a gyülekezetet igei módon és nagy szeretettel igazgatta. Erre a száz évvel ezelőtti indulásra és az azóta történt eseményekre emlékeztünk, hálát adtunk Urunk megtartó kegyelméért és vezetéséért két alkalommal is. Előbb 2024. október 6-án családias körben tartottunk jubileumi istentiszteletet, amelyen mottónk a 9. zsoltár 2. verse volt: „Hálát adok az Úrnak teljes szívemből, elbeszélem minden csodatettedet.” Az alkalmi hálaoltárt az „Uram, csupán terólad” kezdetű ének hangjaira terítették meg elöljáróink. A gyümölccsel teli tálat Nagy Péter gyülekezetvezető, a kenyeret Sonkoly Tamás diakónus, a Bibliát Kotán Béla lelkipásztor testvérek helyezték az oltárra.
Az Istent dicsőítő énekek és hálaimádságok mellett könnyes bizonyságtételek hangzottak el a gyülekezet tagjai részéről. Kotán testvér ünnepi beszédében óvott attól, hogy emlékezésünk csupán nosztalgiázás, mentegetőzés vagy fényezés legyen, vagy hogy túlbecsüljük vagy lebecsüljük hitelődeinket. Inkább az illik hozzánk, hogy okulunk a múltból, és igyekszünk megváltozni, megújulni. Gyülekezeti életünk kereteit úgy tölthetjük meg tartalommal, ha ebben az 1965-ben átadott új (Alsóhegy utcai) imaházban mindig Istent és az ő akaratát keressük. Istentiszteletünk második részében úrvacsorai közösségben részesültünk, s a magunkhoz vett jegyek arra emlékeztettek minket, hogy a száz éven át tapasztalt kegyelem is Jézus Krisztus engesztelő áldozata által vált éltető erővé. A befejező közös éneket („Nagy Istenem, ha nézem a világot”) követő percekben minden család átvehetett egy példányt a Kolozs Nagy János testvér által szerkesztett Jubileumi könyvből.
Egy héttel később, október 13-án tartottuk meg nyitott jubileumi istentiszteletünket, amelyre a gyülekezet jelenlegi tagjai mellett a volt gyülekezeti tagokat is meghívtuk. Örömünkre sokan eljöttek – köztük évek vagy évtizedek óta nem látott testvérek –, és együtt emlékeztünk Isten iránti hálával a szívünkben az elmúlt száz év áldásaiért. A korábbi énekesekkel kibővített énekkar a „Jézus, Uram, ki úgy szeret engem” énekkel kezdte meg ünnepélyünket. Nagy Péter gyülekezetvezető testvér köszöntő szavai és Kotán Béla lelkipásztor testvér áldáskérő imája után együtt magasztaltuk Istent a „Dicsérd az Urat, én lelkem” kezdetű énekkel. A 100. zsoltár és más hálára buzdító igeversek között szebbnél szebb énekekkel emelte fel szívünket az énekkar Boda Gábriel testvér vezényletével. Isten igéjét Papp János egyházelnök, a budafoki gyülekezet lelkipásztora hirdette a 2Pt 1,12–19 alapján. Beszéde elején kifejezte az árvaházhoz való személyes kötődését, ugyanis édesapja ebben az intézményben nevelkedett fel. Az árvaház áldásos működése nélkül most ő sem lehetne itt. Az emlékezés célja egyrészt az ébresztgetés, másrészt hogy a százéves múltunkban meglássuk Isten kegyelmét és csodás tetteit. Azért kell ébresztgetni minket, mert hajlamosak vagyunk elaludni, vállalt szolgálatainkból lejjebb adni. Az emlékeztetés segít helyreállni, hogy felismerjük, mire van igazán szüksége a gyülekezetnek. Fontos szerepe van a hiteles tanúknak az emlékeztetés általi ébresztgetésben. Még vannak közöttünk testvérek, akik tanúi, sőt résztvevői voltak az imaházépítésnek; és sokan vannak, akik az itteni bemerítőmedencében pecsételték meg a hitüket. A tanúk kötik össze a korszakokat, ők viszik tovább az elmúlt idők kincseit. Az egész világ, de a kereszténység is recseg-ropog. Sokat vajúdunk azon, milyen legyen a gyülekezet ma és a következő években.
Papp testvér elmondta, hogy Budapesten tartotta Korszakváltás címmel éves vezetői konferenciáját és tanácsülését az Európai Baptista Szövetség (EBF) szeptember 25–28. között. Egyházunk vezetősége és munkatársi csapata fogadta 43 ország mintegy 150 küldöttét, akikkel párbeszédet folytattak az aktuális kihívásokra adandó válaszokról. Egyházunk elnöke úgy látja, hogy a különböző zsákutcás megoldások helyett a gyülekezetek számára az egyetlen igazi recept, ha Krisztus-követő, evangéliumi központú közösséggé formálódunk. Az ilyen gyülekezetekben az emberek Jézussal találkozhatnak és Isten szeretetét tapasztalhatják meg. A Krisztusról szóló evangélium legyen a legfontosabb Budán az előttünk álló években is!
A következőkben Baranyai Zsolt elöljáró testvér mintegy fél órában összefoglalta a budai gyülekezet évszázados történetét. A kivetítőn a múltat idéző fényképek váltakoztak, és az egyes korszakok ismertetése után egy-egy elöljáró adott hálát Isten megtartó kegyelméért. A Beharka bácsi haláláig, 1943-ig tartó időszakért dr. Novák Péter diakónus; a II. világháborútól az 1957-ig, dr. Szakács Imre lelkipásztor megérkezéséig tartó küzdelmes időszakért Kolozs Nagy János diakónus; az 1957-től 1965-ig, az Alsóhegy utcai imaház átadásáig tartó időszakért Zákány Gábor diakónus; az 1965-től 1992-ig, Szakács testvér szolgálatának végéig tartó időszakért Uri Erika elöljáró; végül a napjainkig tartó időszakért Nagy Péter gyülekezetvezető adott hálát a gyülekezet Urának. Méltó folytatásnak éreztük az énekkar szolgálatát: hatalmasan zengett a „Nagy Király” kezdetű énekfüzér. Miután Kotán testvér felolvasta Lukács Tamás nyugalmazott lelkipásztor (Budán 1994–2001-ig szolgált) üdvözlő levelét, a kijelentések után záróénekként elénekeltük a „baptista himnuszt”: „Feltámadt Hős, ó, dics neked nagy győzedelmedért!”
Más formában, de tovább ünnepeltünk, emlékeztünk, beszélgettünk a szeretetvendégség keretében. Vendégeink is kaptak egy-egy példányt a Jubileumi könyvből és a Manna című gyülekezeti lap centenáriumi kiadásából.
A lépcsőházban archív fotókat, egykor fontos tárgyakat tekinthettek meg látogatóink. Már estébe hajlott a nap, amikorra kiürült az épület… Jó volt együtt lenni, hálát adni és új reményre gyúlni a jövőre nézve!
„Vezess, Jézusunk, s véled indulunk! Küzdelemre hív az élet, hadd kövessünk benne téged! Fogjad a kezünk, míg megérkezünk!”
(BGyÉ 320/1)
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
