A család

Ha valaki a családról ír, nem teheti meg, hogy magáról és a saját családjáról ne szóljon vagy ne gondoljon semmit sem. Elfeledkezni arról, hogy az anyai öl melegében kezdődött el az élete, s hogy az apai gondoskodás várában élt éveken át; elfeledkezni arról, hogy egykor ő is gyermek volt, később pedig maga is apa vagy anya lett, s még később gyermeke vagy gyermekei is születtek, nem lehet! De a nagyszülők és a tágabb rokoni közösség létéről sem lehet megfeledkezni.

Arról az ezer szállal összekötő élő szervezetről, amelyet családnak nevezünk, úgy írni, mintha nem lett volna sohasem, lehetetlen. Az ezerágú gyökérzetnek éltető nedvét nem érezve, az összetartozás kötelékének elszakíthatatlan erejét nem tapasztalva a családról nem írható le hitelesen egyetlen mondat sem. Semlegesen, érdektelenül írni egy olyan testi-lelki-szellemi létformáról csak minták alapján, de ahhoz nem tartozva, teljességgel elgondolhatatlan!

Ember voltunkból kilépni nem tudunk, hiszen lelkünkbe beíródtak legtávolabbi múltunk összesűrűsödött emlékei is. Méltatlan volna az emberhez, ha ezt a múltat megtagadná vagy tudatlanul, netán szándékosan meghamisítva beszélni merészelne róla!

Minden emberi létformának a család volt az ősalapja, éltetője, fenntartója. Ennél jobban működő szervezetet nem ismerünk. Kikezdhető, megtámadható, szétzilálható volt régen is ez a szervezet, vagyis a család intézménye, de mindig volt annyi ereje, hogy helyreálljon, hogy megújuljon és betöltse rendeltetésszerűen ténykedését.

Ebben a létformációban lehet megtanulni az egymás iránti szeretetet. Ez az alapvető, az összetartozást éltető s éreztető közösség! Semmi sem képzelhető el olyan összetartó és működő erőként, mint amilyen a szeretet. Nincsen olyan lelki-szellemi képződmény, amely ezt a családba beépülő s fogva tartó és ható erőt pótolni tudná. Ha van valami jó ebben a világban, az mind ezen az alapon nyugszik! És mindannak, ami jó, bárhol a világon, eredete, ősforrása a családban található meg. Az igazi öröm a családokban gyöngyözik, de a fájdalom és minden kudarcélmény is jótékonyan itt élhető át. A család az az olvasztótégely, amely megtisztítja, megnemesíti az örömöt és magát a szenvedést is. Ezért az örömnek mindenki részese, és a szenvedés is közös, mindenkié. A nevetés és a sírás a családban mindig igazgyöngyként pezseg. Nem hihetünk az olyan család boldogságában, amelyben mindenki és mindig csak örül s nevet, de senki sem bánkódik, senki sem sír. Ahol nem bánkódnak, ott megbékéltek a rosszal, s nem szégyellik a bűnt! A család a legszentebb küzdőtér, ahol a jó diadaláért és minden tisztátalanság ellen együtt küzdenek a felek. Ahol ez az együtt és egyért küzdés megszűnik, ott széthasad a család, megbomlik a „fészek”.

A családnak ezt a széthullását megjövendölte Jézus: „Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával.” (Lk 12,53) Ez a romlás vagy meghasonlás az evangélium miatt történik. Ma megint a bábeli egység helyreállítása áll a népek követelésének középpontjában. Ám az ítéletre való szétválasztódás folyamatában élünk. A családok elleni támadás, a családok egységének megbontása az egész társadalom alapjának a feldúlását célozza meg. A fejsze a fák gyökerére vettetett. Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik és tűzre vettetik (Mt 3,10). A keresztény családokra roppant nyomás nehezedik. Ebben kell hűséget tanúsítani Krisztus mellett. A hűség megtartásának azonban nincsen semmiféle kockázata, csak a hűtlenségnek, a gyümölcstelenségnek lesz elkerülhetetlen a számonkérése.

A múltban az érdekházasságok vezettek – gyarló feltételezés szerint – a boldog családi élet csarnokába. Ez a házassági kép ma is ígéretesnek tűnő, amelytől gyarapodást, meggazdagodást várnak. Régen az ellenségeskedés megszűnését is az érdekből kötött házasságok révén vélték elérni igen sokan. Azonban az érdekre épülő házassági szövetségek csak szenvedést, nyomort, békétlenséget zúdítottak nemcsak magukra az így „született” családokra, hanem az országokra, a népekre is. A történelem szörnyűségeit idézték így elő a „házasfelek”.
Ma a szerződések nélküli házasságok követelnek maguknak egyre nagyobb teret. Ezek mögött a bizalmatlanság és a szabadosság íratlan törvényének megegyezéses érvénybe léptetése áll.

Megfigyelhető, hogy a meg nem kötött házasságokhoz igyekeznek a törvényeket igazítani, s ezáltal megerősíteni azokat, viszont az anyakönyvezett házasságok ezek révén, ha akaratlanul is, erkölcsileg mégis devalválódnak az emberek szemében. A család– és a gyermekvédelem mai társadalmunk kulcskérdése! A jövőnk építése vagy a sírunk megásása – szörnyű kimondani – a saját kezünkben tartott lehetőség! Azért kell könyörögnünk szüntelenül, hogy Isten ezt a lehetőséget ragadja ki a bűnösök kezéből, és a házasság rendjét s a családok békéjét őrizze meg az idők végezetéig!

Nagy költőnk szívet melengető sorait vegyük most a szívünkre:

Arany János:

Itthon

Mint a madár a fészkére,
Szomju vándor hűvös érre,
Mint a gyermek anyaölbe:
Vágyom én e nyájas körbe.

Itt, enyelgő kis családom
Közt, van az én jó világom;
Künn borong bár a magasban:
Itt örökké csillagos van.

Csillogó szem, mosolygó ajk:
Ez az amit szívem óhajt,
S küszöbömet átallépve,
Ez derűl itt én elémbe.

Szívem ifjul, gyermekké lesz:
Kis örömet nagynak érez,
Körülem is ártatlan kedv
Játszi pillangója repked.

És felejtem egyelőre
Gondjaimat a jövőre:
Mi nehéz súly függ e vállon,
Nehogy kedvök búra váljon.

Gyermek-szívvel, öntudatlan
Nyugszom meg e gondolatban:
Hogy övéit el nem hagyja,
Ki mindnyájunk édesatyja.