Idén harmadjára szervezte meg a Bétel Baptista Gyülekezet Csantavéren (Vajdaság) ezt az alkalmat, ahol szerbiai, magyarországi és romániai fiatalok saját nyelvükön, saját ízlésük szerint szívhatták magukba Isten gondolatait. A konferencia október 29.-én volt.
Reggel, mikor beléptünk a terembe, legelőször a közvetlenség, a családias hangulat fogott meg. A főszervezők, Kosányi Tamás és Debóra, úgy köszöntöttek bennünket, mintha mi lennénk a díszvendégek, pedig akkor még nem is ismertük egymást.
Tanulságos élmény volt megfigyelni a nap során, hogy bár kevés hívő fiatal van Vajdaságban, mégis milyen összetartóak, és mennyire szeretik egymást. A közvetlenséget az is bizonyította, mikor tanítás közben az előadóhoz, Petyár S. Lórándhoz rohant a gyermeke azzal az indokkal, hogy keverje meg a teáját.
A dicsőítés nagyon megérintett az egyszerűsége miatt. Lehet, hogy nem volt a legmodernebb a hangtechnika, mégis teljes szívvel dicsőítettek a fiatalok. Külön élmény volt, hogy dicsőítés közben hallottam a körülöttem levők hangját is, ahogy magasztalják az Urat.
Az egyik résztvevő, Nyúl Sára így fogalmazott:
A nap folyamán sokszor megvallottuk: „Amíg dal lesz ajkunkon, hirdetem, hogy él az Úr!”
Ez a gondolat nagyon erősen megmaradt bennem. Mert néha arra gondolok, milyen jó lenne beköltözni egy keresztény Kánaánba, ahol élvezhetném, hogy kijövök a szomszédokkal, nem kell állandóan magyarázkodnom minden lépésemért, ahol csak „simán” vagyok keresztény. De valamiért Isten Szerbiát préselte be a szívembe, és bár sokat kapálódzom ellene, érzem, hogy maradnom kell.
Mert neki számítanak azok az emberek, akik itt téblábolnak velem együtt. És bár legtöbbször arra gondolok, hogy ez a maradás nehéz lesz, meg szegény gyerekeimnek lesznek-e vasárnapi iskolás társai, itt az Isten még akar szeretetet adni, és engem is itt akar szeretni meg használni.
Ezért jó időnként az, ha ez a kicsiny nyáj összeverődik, és egymás életében csodáljuk Istent közelről. Nagyon közelről, olyan közelről, amennyire csak lehet.